A tárgyalások zajlanak, Hearn szerint robbanhat a bomba
David Benavidez legszívesebben úgy nyer világbajnoki övet, hogy kiüti az aktuális bajnokot – nem pedig úgy, hogy az övet „ajándékba” kapja. Ám most épp ez történt: a 28 éves veretlen amerikai bunyós automatikusan világbajnok lett a WBC-nél félnehézsúlyban, miután Dmitry Bivol lemondott az övéről az Artur Beterbiev elleni trilógia miatt.
Benavidez így kétsúlycsoportos világbajnokká lépett elő, ám számára ez még nem jelent igazi beteljesülést. Ő harcban, kemény küzdelemben akarja kivívni a dicsőséget. Csapata most új lehetőségek után kutat – és Eddie Hearn szerint az egyik leglogikusabb opció már az ajtóban van: Callum Smith.
„A félnehézsúlyú divízió meglepően vékony a nagy nevek terén. Bivol és Beterbiev elfoglaltak, de nekünk van egy kiváló bunyósunk: Callum Smith. És szívesen bedobnám Benavidez ellen” – nyilatkozta Hearn a Boxing News-nak.
A korábbi szuperközépsúlyú világbajnok Callum Smith nevét sokan leírták, miután egyoldalúan kikapott Artur Beterbievtől. Akkor úgy tűnt, nem bírja el a 175 fontosok szintjét. De aztán jött a fordulat: Smith legyőzte Joshua Buatsit, és ezzel újra komolyan kell számolni vele. Smith jelenleg az interim WBO öv bitokosa, és szeretne újra világbajnoki címért harcolni. Most, hogy Benavideznél van egy teljes értékű WBC-öv, Hearn csendben próbálja tető alá hozni a megállapodást.
„Tárgyalunk erről a meccsről. Nincs még hivatalos ajánlat, de mondjon bárki más olyan meccset, amit Benavidez reálisan megcsinálhatna most. Benavidez vs. Smith – ez egy pokolian jó párosítás” – mondta Hearn.