Warren úgy érezte, Dubois-nak „meg kellett erősödnie” a Usyk elleni vereség után
Frank Warren úgy véli, hogy Daniel Dubois Oleksandr Usyk elleni 2023-as kiütéses veresége volt az a fordulópont, amely elindította őt azon az úton, hogy az egyik legrettegettebb nehézsúlyúvá váljon.
Dubois először 2023 augusztusában csapott össze Usykkal a WBA, WBO és IBF egyesített nehézsúlyú világbajnoki övekért Wroclawban, Lengyelországban. Dubois a mérkőzés nagy részében alulmaradt, de volt egy övön aluli ütése, amely padlóra küldte Usykot – ezt az ütést Dubois csapata mindmáig szabályosnak tartja. Usyk hosszú percekig pihenhetett a szabálytalanság után, majd miután felállt, keményen megbüntette Dubois-t. Rákapcsolt, Dubois pedig nem tudta tartani a tempót. A 9. menetben Usyk egy kemény egyenessel találta el Dubois állát, aki letérdelt és nem tudta folytatni a tízszámolás végéig.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Dubois térdre kényszerült egy ütéstől. 2020-ban Joe Joyce ellen is így járt, amikor Joyce egy kemény baljabbal eltörte Dubois arccsontját, majd a 10. menet elején egy újabb ütés hatására Dubois letérdelt és nem folytatta a küzdelmet. A Usyk elleni vereség óta Dubois teljesen újjáépítette magát: megszerezte az IBF világbajnoki címet, és ma már a nehézsúly elit szerves része. Sorra győzte le Jarrell Millert, Filip Hrgovicot és Anthony Joshuát – mindhármat kiütéssel, egyre gyorsabban és brutálisabban.
Most ismét Usykkal néz szembe, ezúttal a vitathatatlan világbajnoki címért, július 19-én a londoni Wembley Stadionban. Dubois promótere, Warren hisz abban, hogy embere képes lesz bepiszkolni Usyk hibátlan 23–0 (14 KO) mérlegét – és úgy véli, hogy az első vereség Usyk ellen szükséges volt ahhoz, hogy Dubois eljusson idáig.
„Úgy éreztem, hogy meg kell erősödnie” – mondta Warren a BoxingScene-nek adott interjúban. „Ezt nem tiszteletlenül értem… AJ [Anthony Joshua] az utcáról jött srác, akárcsak én, London keményebb részén nőttem fel. Ő utcagyerek volt, Daniel viszont nem: olyan környezetben nőtt fel, ahol a gyerekek tudták, hogy bokszolók lesznek, ezt az életet élték. Nem lógtak az utcán, nem csinálták azt, amit sokan Londonban. Láttam Danielnél és [Joshua] esetében is, amikor a szembenézéseket csinálták, hogy AJ próbálta ráerőltetni az akaratát, talán észre sem vette, de például azt mondta neki: ‘Mutass egy kis tiszteletet’. Ez elemnt Daniel füle mellett. Olyan volt ez egy kicsit, mint amikor Evander Holyfield Mike Tyson ellen küzdött. Tyson az ellenfelei 90%-át már a ring előtt megfélemlítette, mert kemény utcagyerek volt. De Holyfieldet nem tudta megfélemlíteni, és ez valahogy most is ilyen volt. Ez az egész helyzet megedzette Danielt, főleg az, amiket mondtak róla.”
Dubois most már nem mutatott félelmet: Joshua ellen is bátran ment előre, és az ötödik menetben brutális kiütéssel végzett vele. Amikor Joshua rövid időre megingatta őt, Dubois nem térdelt le, hanem kemény kontraütésekkel leterítette Joshuát. Warren szerint ugyanilyen agresszív szellemiségre lesz szüksége Usyk legyőzéséhez is:
„Ennek a meccsnek ő kell, hogy legyen az ura” – mondta Warren a közelgő visszavágóról. „Irányítania kell az eseményeket. Tudom, hogy képes rá: az elejétől fogva keményen kell dolgoznia, fájdalmat kell okoznia, vissza kell szorítania [Usykot]… Ha hátrálásra kényszeríti Usykot, az már nem ugyanaz a bunyós – és pontosan ezt kell tennie.”