(Photo by Hector Vivas/Getty Images)

Canelo Alvarez felidézte legidegesítőbb ellenfeleit: „Azt kapta, amit megérdemelt”

Canelo Alvarez a legidegesítőbb ellenfeleiről vallott. Egyből felmerült egy név: Billy Joe Saunders. Ők ketten 2021-ben kerültek szembe egymással, amikor Alvarez Saunders ellen bokszolt egy egyesítő összecsapáson. Alvarez a WBC és a WBA bajnoki címeket birtokolta szuperközépsúlyban, míg Saunders a WBO-ét.

Az összecsapás létrejöttét viták árnyékolták be. Saunders kijelentette, hogy a ringméret miatt visszalép a mérkőzéstől. Saunders gúnyolódott Canelón is, amiért a múltban pozitív drogtesztet produkált. Canelo az első GGG elleni mérkőzés előtt pozitív lett klenbuterolra. Alvarez azt állította, hogy ez szennyezett hús miatt volt, a mexikói végül hat hónapos eltiltást kapott.

Saunders ezt nagyon is felhasználta a mérkőzés előtti vitájuk során: „Rengeteg marhahúst ettél, szereted nagyon? Ez jó. Soha nem voltál még ringben olyannal, mint én, soha nem láttál még senkit, akinek ilyen szíve van.”

Canelo visszavágott Saundersnek, miközben emlékeztette a bunyóst a sikertelen tesztjeire. Saunders kétszer is pozitív lett oxilofrinre, mielőtt Demetrius Andrade ellen kellett volna bokszolnia. A meccs nem került megrendezésre, még akkor sem, ha Saunders az inhalálószerre fogta. Az oxilofrin zsírégető hatásáról ismert, ami vitát váltott ki, mivel Saunders arról ismert, hogy az edzőtáborok során szenved a súlyával.

Canelo gondoskodott róla, hogy ezt Saunders fejéhez vágja: „Valójában a te teszted lett pozitív, kétszer is. Az én esetemben minimális klenbuterol volt, ami a húsból származó tartalom.”

Canelo magára vette ezeket a megjegyzéseket, és Saundersnek fizetnie kellett. Egy felütést mért Saundersre, amivel eltörte a szemgödrét. Saunders csapata válaszul bedobta a törölközőt. Billy azóta nem bokszolt, annak ellenére, hogy a pletykák szerint közel állt hozzá. Canelo úgy tekintett vissza erre a győzelemre, mint a legelégedettebb sikerére.

„A Billy Joe Saunders elleni volt a legélvezetesebb győzelmem. Azt kapta, amit megérdemelt. Néhány bunyós… azért beszélnek, hogy eladják a meccset vagy magukat, de szerintem Saunders egy rossz ember, szóval nagyon élveztem, hogy legyőztem azt a fickót” – árulta el Canelo.

Caleb Plantnak is sikerült Canelo idegeire mennie. A sajtótájékoztatók srán Plant az F betűs szóval utalt Alvarezre. Majd pofozkodásba és lökdösődésbe torkollott a dolog. A mérkőzésük megrendezésre került. Canelo itt is megfizetett mindenért, és a 11. menetben megállította az amerikait. Saundersszel ellentétben azonban Canelónak és Plantnak sikerült kibékülnie.

„Határozottan tisztelem Caleb Plantet, nagyon kemény bunyós, remek képességei vannak. Tisztelem. Folytatni akartam ellene, nem akarta abbahagyni. Azt mondtam neki: ‘Nincs semmi szégyellnivalód, nagyszerű küzdelmet vívtunk. Bocsánatot kért, nem úgy értette. Minden rendben van” – mondta Alvarez.

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ