Lennox Lewis „örül”, hogy 25 éves uralma hamarosan véget ér
Lennox Lewist széles körben az utolsó vitathatatlan nehézsúlyú bajnoknak tartják, mivel 1999-ben legyőzte Evander Holyfieldet. Ez minden bizonnyal igaz, ha a szótári definíciót alkalmazzuk a „vitathatatlan” szóra.
Azonban a boksz az boksz, és a bokszban, különösen ebben a „négy öves korszakban”, amelyet ünnepelnek, holott inkább kasztrálni kellene, elképesztően nehéz mind a négy övet megnyerni, hogy utána valakit „vitathatatlannak” tekintsenek.
Lewis, aki a WBC, a WBA és az IBF címeket is birtokolta, ezt soha nem tette meg. Lewis joggal hagyta figyelmen kívül a WBO címét, amíg aktív volt. Érdemes megjegyezni, hogy Holyfield is úgy döntött, hogy hasonló időben nem küzd meg azért az övért, mert attól tartott, hogy ez hatással lenne a másik három, nagyobb tekintélyű szervezet rangsorára. Gondolkodjunk el egy kicsit: Amikor a múlt nehézsúlyú világbajnokait sorolja fel valaki, megemlíti-e valaha (komolyan) Francesco Damianit vagy Henry Akinwande-ot? Amikor a nagy nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzésekről beszélünk, miért nem kerül fel soha a listára a Michael Moorer és Bert Cooper között vívott ütközet? Egyszerűen azért, mert a WBO-t akkoriban nem fogadták el legitim szentesítő testületként, különösen nehézsúlyban.
Ez a káosz lehetővé teszi a marketingesek számára azt a tényt, hogy a Tyson Fury vs. Oleksandr Usyk lesz az első olyan küzdelem a nehézsúly történetében, ahol mind a négy öv a tét, még ha ezzel kényelmesen el is felejtik azt az igazságot, hogy vitathatatlan bajnokok már jóval a négy öves korszak előtt is léteztek. Az, hogy Lewis visszavonulása óta – azaz KÉT évtizede – nem volt egyetlen olyan nehézsúlyú bajnokunk sem, akit elismertek volna, egyszerűen nevetséges.
„Abszolút” – mondta Lewis, amikor arról kérdezik, hogy a négy öv nem bizonyult-e akadályának a négy öves korszaknak. „Számomra minden a pénzről szól. Megértem, hogy ez üzlet. Nem kellene meglepődnünk, miért is tartott ilyen sokáig a vitathatatlan mérkőzés összehozatala. Mert amikor az összes övet egybe rakod, sok promóter nem szereti ezt, mert az összes öv egy helyen van, és nem tudják a saját emberüket mozdítani, hogy pénzt keressenek. Számukra jobb, ha [az öveket] szétválasztják. A szervezetek sem akarják ezt. Azt akarják, hogy mozoghassanak. Csak azok a srácok akarnak vitathatatlan bajnokok lenni, akik ezért bokszolnak, dolgoznak.”
Ettől függetlenül joggal örülhetünk, hogy végre itt a mindent eldöntő bunyó. Mert egy darabig a két Klitschko testvér uralkodott párhuzamosan, így megvétózva minden reményt az egy királyra, és az olyan meccsek, mint az Anthony Joshua-Deontay Wilder, majd a Fury-Joshua nem jöttek létre – úgy tűnt, hogy soha nem fog megtörténni. Ahhoz, hogy a boksz valóban virágozhasson, egyetlen elismert nehézsúlyú világbajnokra van szükség. Bár Lewis bajnokként fejezte be pályafutását, és ma már joggal dicsérik a történelem egyik legnagyobb nehézsúlyújaként, volt idő, amikor bizonyos szakértők nem voltak lenyúgözve tőle.
Ma, 58 évesen még mindig teljesen jól érzi magát a bőrében és büszke a karrierjére. És bár tudatában van annak, hogy nevetséges, hogy mennyi idő telt el az ő távozása és az új király megkoronázása között, az is nyilvánvalóan szórakoztatja, hogy a sok bohóckodás miatt ő hagyta maga után a legnagyobb űrt, amivel a nehézsúlyú divízió valaha is találkozott.
„25 éve én vagyok a vitathatatlan bajnok” – kuncog Lennox. „Most kihívom az [új] nehézsúlyú [bajnokot], hogy ugyanolyan hosszú ideig tartsa a [címét], mint én”.
Borítókép: Getty Images
