Ngannou egy Wilder elleni meccset akar: „Tudom, hogy erősebben ütök!”
Francis „A Predator” Ngannou továbbra is vadászik az ökölvívás világában.
Az MMA nehézsúlyú ikonja, Francis Ngannou ismét a szorítóba lépne, és ezúttal a WBC korábbi bajnokával, Deontay Wilderrel akar megküzdeni.
„Legközelebb bokszolni fogok. Akarom. Nem végeztem még az ökölvívással. Nem arról van szó, hogy az MMA könnyű. Ez az a sport, amit jobban értek, és amiben több tapasztalatom van, de azt mondom, menjünk bokszolni. Nagyon akarom a Deontay Wilder elleni meccset, mert 80 százalék az esélye, hogy valaki kifekszik” – mondta Ngannou a Sportsbook Review-nak.
Ngannou 2023 októberében profi ökölvívóként debütált és egy kiélezett 10 menetes csatát vívott Tyson Furyval, akit le is ütött a meccs során. Végül azonban megosztott pontozással kikapott a „Cigánykirálytól”. Erőfeszítéseit elismerve 2024 márciusában Anthony Joshua ellen kapott lehetőséget, de háromszor is padlóra került, és a második menetben kiütötték.
„Nem tudom, hogy lesz-e visszavágóm Furyval, remélem. Nem számítottam arra, hogy pontozással nyerhetek. Nem lepődtem meg, inkább szomorú voltam, mert az emberek vitatkoztak az eredményen. De ez ilyen játék.”
Ngannou azóta visszatért az MMA világába, és októberben bemutatkozott a PFL-ben, ahol egy menet alatt kiütötte Renan Ferreirát. Eközben Deontay Wilder az elmúlt években lejtmenetbe került. A korábbi WBC nehézsúlyú bajnok 2020 óta négy vereséget szenvedett el az utolsó öt mérkőzéséből. Júniusban Zhilei Zhang öt menet alatt kiütötte, míg 2023 decemberében Joseph Parker ellen egyhangú pontozásos vereséget szenvedett.
„Lehet, hogy az utóbbi két meccsén nem ezt mutatta, de Deontay Wilder egy olyan srác, aki mindenkit kiüt, vagy legalábbis megpróbálja. Én pedig egy olyan srác vagyok, aki szintén képes bárkit kiütni. És mélyen belül tudom, hogy erősebben ütök. Tudom, hogy mindkettőnkben ott lesz az ego, és meg akarjuk majd mutatni, hogy ‘Én ütök erősebben.’ Ki az erősebb ütő Wilder vagy én? Ebben a sportban vannak hullámvölgyek. Ha épp egy mélyponton vagy, az emberek mindig találnak valami narratívát: ‘Kész, kiégett, már nem az, aki régen volt.’ Ezt hallottam magamról is 2018-ban, jóval azelőtt, hogy bajnok lettem volna.”