„A boksz nemcsak egy sport: igazi művészet” – Interjú Gáspár Szilárddal

Ökölvívás és művészet – két világ, amely elsőre távolinak tűnik, mégis különleges harmóniában találkozik Gáspár Szilárd alkotásaiban.

A performansz és szobrászat határán mozgó művész bokszedző édesapja révén korán megismerkedett a sportág szellemiségével, amelyet most újraértelmez művészi eszközökön keresztül. Ha érdekel, hogyan válhat az emberi test és az energia az alkotás központi elemeivé, akkor látogass el február 15-én az Andrássy úti kortárs művészeti központba, a HAB-ba!

Hogyan kezdődött az ökölvívás iránti érdeklődésed? Olvastam, hogy édesapád fontos szerepet játszott ebben.

Igen, gyerekként már belenőttem ebbe a közegbe. Édesapám több mint kétszáz hivatalos mérkőzésen lépett ringbe. Rengeteget mesélt a bokszmeccseiről, arról, hogy mit jelent energiával harcolni a ringben, hogyan lehet felkészülni különböző versenyekre. Rutinos ökölvívó volt, és bár sokat hallottam tőle a sportág szépségeiről, mégsem örült igazán annak, hogy esetleg ebbe az irányba indulnék el.

Amikor 12 éves voltam, úgy döntöttem, hogy titokban beiratkozom egy bokszklubba Szatmárnémetiben. Egy ideig nem is tudott róla, míg egyszer egy kollégája el nem mesélte neki, hogy látta a fiát bunyózni, és olyan volt, mint az apja. Amikor meghallotta, nem akarta elhinni, hogy edzésre járok. Később volt is ebből egy kisebb veszekedés, hogy miért nem szóltam neki előbb, miért nem ő vitt el beiratkozni.

Ez 2004-2005 körül történt, amikor 10-12 éves voltam. Bár először nem támogatta, idővel kezdett elfogadni és támogatni. Ugyanakkor mindig megmaradt a szülői aggodalom, hogy a boksz veszélyes sport.

Mit gondolsz, mi teszi különlegessé ezt a sportot?

Szerintem a boksz egy gyönyörű sport. Az egész testet megmozgatja, és olyan energiát szabadít fel, amiről talán nem is tudsz. Ezt az energiát a ringben tudod megmutatni, irányítani. Később viszont belecsempésztem a művészetembe is.

Mik voltak számodra a legemlékezetesebb pillanatok, amikor aktívan űzted a sportot?

Gyerekként nagyon fontosak voltak az országos bajnokságok. Az elődöntőbe bejutni mindig nagy dolog volt, de ha ott kikaptál, az szomorú élmény. Ezüst- és bronzérmet szereztem Romániában, válogatóversenyeken is részt vettem. Ezek nagyon jó emlékek. De a legérdekesebb az a folytonosság, az a küzdelem volt, amikor átléptem a saját határaimat.

Hogyan kapcsoltad össze a művészetet és a sportot?

Már gyerekkoromban is szerettem rajzolni, ezért a szüleim támogattak, hogy művészeti iskolába járjak. Ők inkább ebbe az irányba akartak terelni, mert a sportot veszélyesnek tartották. Végül művészeti egyetemen folytattam a tanulmányaimat, ahol mesterképzésen jött az ötlet, hogy a sportból merített energiát átültetem a munkáimba.

Volt egy projekt, ahol egy bokszzsákot készítettem agyagból, majd azt ütöttem, és a folyamatot levideóztuk. A tanáraim szerint ez nagyon erős mű volt, mert az ütések nyomai megmaradtak az anyagban, egyfajta maradandó lenyomatként.

Mit jelent számodra ez a művészi kifejezésforma?

Ez egyfajta szabadság. Az energiát nem kontrollálom, hanem hagyom, hogy az anyagon keresztül mutatkozzon meg. Egyes performanszoknál például bekötött szemmel dolgozom, és csak az energiák vezetnek. Az ilyen alkotások során nem a szépségre törekszem, hanem arra, hogy az energia formát öltsön.

Milyen párhuzamot látsz a művészet és a sport között?

Mindkettőben jelen van a határok átlépése, a kitartás, a kemény munka. Egy művész a műtermében, egy sportoló pedig az edzőteremben dolgozik keményen, hogy elérje a célját. Mindkettőnek van egy belső küzdelme, és a sikerhez maximális odaadás szükséges.

Hogyan fogadták az emberek ezt a megközelítést?

A sportoló barátaim kiállításokra jöttek, a művész barátaimat pedig elvittem bokszmeccsekre. Érdekes volt látni, hogy mennyire rácsodálkoztak egymás világára. Sokan nem értették, hogy a sportolói rutin hogyan segíthet a művészetben, de amikor látták az eredményt, megértették.

Milyen új projekteken dolgozol most, és mik a terveid a jövőre nézve?

Február 15-én látható lesz három-négy mukám, amit itt a HAB-ban öntöttem ki. Tehát ezek a munkák itt születtek meg. Majd lesz egy kiállításom Stuttgartban a Magyar Liszt Intézetben, ahol bokszzsákos performanszt fogunk bemutatni. Emellett művészeti egyetemen tanítok Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen, és a doktori kutatásom a test mozgásának kortárs művészeti megjelenítéséről szól. Folyamatosan új ötleteken dolgozom, hogy a sportból származó energiát különböző formákban mutathassam meg a művészetben.