Az eddig történtek: 20 interjú és megannyi érdekesség

Az Uncia oldal először tényleg csak egy hobbinak indult, de hamar rájöttem, hogy ez a sport számára egy igazán fontos platform lehet. Felfoghatatlan volt az a sok pozitív visszajelzés, amit az út során kaptam.

A szerencse is az oldal mellé állt, hiszen sikerült biztosítani egy magabiztos alapot, mely biztositotta a folyamatos fejlődést, és azt, hogy egyre nagyobb lépcsőfokokat ugorjak meg. Ilyenek voltak legutóbb a stúdiós forgatások is, amik rengeteg munkával, izgulással, stresszel és örömmel jártak. Visszagondolva minden pillanatát élveztem, még akkor is, ha voltak mélypontok. Az Uncia oldal minden küzdősportolóé, akik hisznek magukban és tesznek a sikerért, mert ha odateszik magukat, akkor biztosan megjelennek egy poszt, cikk, vagy interjú formájában.

Nézzük vissza elkészülési sorrendben ezt a húsz interjút. Köszönjük a vendégeknek, a stábnak és mindenkinek, hogy ez létrejöhetett.

Krämer “Kispapo” Péter

Juhász Balázs

Tallósi Péter

Pólik Sándor

Egedi Renátó

Budai-Kovács Marcell

Perutek János

Pirik Tamás

Veréb István “Jimmy”

Peszlen Ferenc

Komár Dávid Dániel

Furó Virág

Fehér Koppány

Tóth Enikő

Horváth Dominik

Peszlen Ferenc

Bereczki Dominik

Nagy Balázs

Papp Lajos

Borítókép: Uncia

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)
Kategóriák
BellatorEgyébInterjúkÖkölvívásOktagonRFAUFCUncia TV

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ