Chisora: „Visszavonulok a következő meccs után – de előtte nagyon akarom Dubois övét”
Derek Chisora a Sky Sportsnak adott interjúban megerősítette: visszavonul a következő mérkőzése után – akármi történjék is. Ugyanakkor a 41 éves brit nehézsúlyú veterán azt is világossá tette, hogy óriási vágyként él benne, hogy ez az utolsó tánc világbajnoki címmeccs legyen Daniel Dubois ellen a Wembley Stadionban.
Chisora februárban pontozásos győzelmet aratott Otto Wallin ellen, kétszer is padlóra küldve a svédet – ez a meccs IBF világbajnoki kihívói eliminátorként volt kijelölve. Azóta az IBF megerősítette: Chisora hivatalosan is kötelező kihívója Daniel Dubois-nak.
„Ez az első alkalom, hogy a karrierem során kötelező kihívó vagyok a világbajnoki övért. El sem hiszem” – mondta a veterán.
Chisora ugyan győzni akar, de nem tervezi a karrier folytatását világbajnokként sem.
„Az év végén visszavonulok. Akármi történik, ez lesz az utolsó. Ha világbajnok leszek, akkor is. Leteszem a kesztyűt.”
A döntésben nagy szerepet játszik a felesége ultimátuma is.
„Azt mondta: ‘ha még egy meccsed lesz ezután, elhagylak.’ Úgyhogy mondtam: ‘rendben, ez az utolsó’. Nem lehet azt játszani, hogy ‘csak még egy, csak még egy’. Ez az, amikor hibázol és jön a baj. Még a British Boxing Board of Control is azt mondta: ‘egy meccs és eltiltunk.’ Szóval ez tényleg az utolsó.”
Bár a tárgyalások Dubois ellen még nem zárultak le, Chisora ragaszkodik hozzá, hogy a meccs a Wembleyben legyen, és már megálmodta a teljes show-t is.
„Nagyon akarom ezt a meccset. Nincs mellébeszélés. KELL nekem. Izgalmas történet lenne – hiszen Danielt az az edző készíti fel, aki korábban engem. Én vagyok a kihívó, ő a bajnok. Minden benne van. Elképzeltem a belépőt, a show-t, az egész estét. Wembley teltház lesz. Legjobb lenne egy vasárnapi ünnepnapon, amikor mindenki kijön – családok, gyerekek. Jó hangulat, jó meccs, mindenki boldog. Még nem tudom a dátumot, nem rajtam múlik. De kivárom. Most még nem edzek, de már dolgozom rajta fejben. A koreográfián, a hangulaton. Mindenen.”
A „Utolsó tánc” jelszóval készülő visszavonuló mérkőzés méltó lezárása lehetne Chisora közel 20 éves, hullámzó, de emlékezetes profi pályafutásának. Egy dolog biztos: ha megkapja a lehetőséget, Daniel Dubois ellen akar távozni – győztesként.
