Derek Chisora legközelebb Deontay Wilderrel szeretne szembenézni

Szombat este a nehézsúlyú veterán, Derek Chisora megszakította vereségeinek sorozatát, és megosztott pontozással legyőzte Kubrat Pulevet.

Küzdelmük egy hat éve lezajlott viadal visszavágója volt, ahol Pulev nyert egy szoros mérkőzésen megosztott pontozással. Chisora nagyon boldog volt a győzelmet követően, miután az elmúlt mérkőzéseken nem úgy jött ki számára a lépés, és sokan már a visszavonulását várták.

Ami a jövőt illeti, a londoni szurkolók kedvence a korábbi WBC nehézsúlyú bajnok, Deontay Wilderrel szeretne szembenézni.

„Három éve nyertem utoljára… Boldog vagyok, de ugyanakkor szomorú is. Nem sok maradt bennem, de amim van, mindent odaadok nektek. Srácok, már nem sok van hátra, szóval a következő pár küzdelmem… az utolsók lesznek. Nem akarok könnyű harcokat, kemény ellenfelekkel akarok szembenézni. A minap azt mondtam Eddie Hearnnek, hogy ha meg tudja szerezni nekem a bronzbombázót, boldog leszek. Mindenkivel meg akarok küzdeni a korszakomban. Nyerek vagy veszítek, majd kiderül, harcolni akarok. Szükségem volt erre a sikerre, oly sok csatát buktam el mostanság” – mondta Chisora.

Wilder tavaly október óta nem harcolt, amikor a WBC jelenlegi bajnoka, Tyson Fury legyőzte a trilógia harcuk tizenegyedik menetében kiütéssel.

Borítókép és fotók: Tom Dulat/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ