Fury-Usyk: A WBA április 1-jei határidőt szabott az aláírt szerződések beérkezésére

Április elsejei határidőt szabtak meg Tyson Fury és Oleksandr Usyk számára, hogy tollat ragadjanak és aláírják a szerződéseket a vitathatatatlan nehézsúlyú címmérkőzés kapcsán.

A Boksz Világszövetség (WBA) elnöke, Gilberto Jesus Mendoza vasárnap kijelentette, hogy címegyesítő mérkőzésre kerül sor, ha a veretlen nehézsúlyú páros nem tudja lezárni a hónapok óta tartó tárgyalásaikat. Furynak és Usyknak sikerült húznia az időt a szankciós testületnél, miután írásban benyújtották, hogy mindkét fél egyetértett a tervezett bajnoki összecsapásuk pénztárcájának felosztásában, de ismét rájuk kellett szólni.

„A WBA határideje az aláírt mérkőzésre vonatkozó szerződések beérkezésére április 1-je. Ellenkező esetben a kötelező tárgyalásokat elrendeljük (Usyk számára)” – jelentette be Mendoza.

A londoni Daniel Dubois a WBA “rendes” nehézsúlyú címvédője, aki következhetne Usyk számára. Usyk a WBA “szuper” nehézsúlyú bajnoki címe mellett az IBF és a WBO övét is birtokolja, és mindhárom övéhez kötelező címvédések kapcsolódnak. A manchesteri Fury a regnáló WBC bajnok. Jelenleg a WBC kötelező kihívójának hiányában a címvédés önkéntes fázisában van.

Dubois-t és Furyt is a Frank Warren által vezetett Queensberry Promotions promotálja. A Hall of Fame promóter a WBO ideiglenes nehézsúlyú címvédőjét, a 2016-os olimpiai ezüstérmes és veretlen londoni Joe Joyce-t is a kezében tartja, aki legközelebb április 15-én a Hackney Wick-i Copper Box Arénában Zhang Zhilei ellen lép szorítóba.

A Queensberry egyelőre nem érvényesítette Dubois kötelező státuszát, elsősorban a Fury-Usy meccs miatt. A megcélzott időpont április 29. a londoni Wembley Stadionban, így kevesebb, mint hat hét marad az esemény bejelentésére, promóciójára és végső soron lebonyolítására. A kikötés még nem jutott el a két fél által aláírt megállapodásig. Ráadásul túl sok minden került nyilvánosságra a megrekedt tárgyalásokról, ami továbbra is kétségessé teszi, hogy a mérkőzésre április végén sor kerül, ha egyáltalán sor kerül rá.

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ