(Luis Sinco / Los Angeles Times via Getty Images)

Haney: „Garcia nem fejlődött amatőr korszaka óta”

Devin Haney úgy ítélte meg Ryan Garciát, mint egy olyan bunyóst, aki nem fejlődött az amatőr napjaik óta.

A felek április 20-án a New York-i Barclays Centerben, a WBC kisváltósúlyú címéért harcolnak először profiként. A közelgő mérkőzésük mégis a hetedik lesz közöttük, miután hat amatőr meccsükből mindketten hármat megnyertek. A 25 éves Haney 2023-ban aratta legszebb győzelmeit – Vasyl Lomachenko felett, hogy megőrizze vitathatatlan könnyűsúlyú címét, majd Regis Prograis trónfosztása következett új súlycsoportjában.

A szintén 25 éves Garcia azzal zárta az évet, hogy nyolc menetben megállította Oscar Duarte Juradót, de korábban elszenvedte első vereségét a hetedik menetben Gervonta “Tank” Davis ellen.

„Ryan mindig is jó bunyós volt, már gyerekkorunk óta. De az idő múlásával túlnőttem rajta és sokkal jobb lettem, Ryan pedig ugyanaz maradt. Ezt április 20-án kell megmutatnom. Henry, az apja is ott lesz, aki szerintem befogja dobni a törölközőt és leállítja majd a küzdelmet. Bajnok vagyok, és ezzel örökre bekerültem a történelemkönyvekbe. Most arról van szó, hogy a legnagyobb meccseket a legtöbb pénzért rendezzük meg, és nagy eseményeket csináljunk. Ez lesz 2024 legnagyobb meccse. Be fogom bizonyítani, hogy én vagyok a boksz új arca. Már régóta vártam erre. Az amatőröknél 3-3-ra állunk, és ez a hetedik meccsünk. Tehát itt az ideje, hogy megpecsételjük a dolgot, hogy bebizonyítsuk, ki lett jobb az amatőr korszakunk óta, ki fejlődik jobban a profik között” – mondta Haney a DAZN-nek.

Garciát azzal vádolták, hogy a Davis elleni mérkőzés hetedik menetében feladta egy testütés után. Garcia ekkor cserélte le edzőjét, Joe Goossent Derrick Jamesre.

„Láttuk már Ryant korábban is feladni. Ez most sem lesz másképp. Ha egyszer már megvan benned ez… Április 20-án is ezt fogja tenni. Mi két fiatal srác vagyunk, akik Mexikóban kezdtük a profi karrierünket. Korán kezdtük, és most két hatalmas sztár vagyunk a sportban, és egy hatalmas eseményt fogunk összehozni. Örülök, hogy én lehetek az egyik srác, aki inspirálhatja a fiatalabb generációt. Én bajnok vagyok, Ryan Garcia bajnok akar lenni, ami nem fog bekövetkezni. A tapasztalat számít, különösen ilyen magas szinten. Ryan nem rendelkezik ilyennel, mint ami nekem van. Ryan nem bokszolt olyan fickókkal, mint én.”

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ