Hárspataki Gábor célja az éremszerzés Budapesten

Az utolsó simításokat végzi a jövő heti, budapesti karate-világbajnokság előtt az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, aki bízik abban, hogy sikerül dobogóra állnia egy olyan súlycsoportban, amely kisebb generációváltáson is átesett.

“Sikeres felkészülés van mögöttem, gyakorlatilag már csak a simítások, a finomhangolások vannak hátra, erre meg is lesz a lehetőség, hiszen előttünk áll még egy vb előtti edzőtábor” – idézte a magyar szövetség hírlevele a versenyzőt, aki nagyon hálás, hogy Magyarország újabb világversenyt rendez ebben a sportágban.

“Korábban volt egy utánpótlás és egy felnőtt Európa-bajnokság. Sajnos egyiken sem tudtam indulni, hiszen az egyikből már kinőttem, a másikba még nem “nőttem bele” a budapesti rendezéskor. Most megadatik, hogy ott lehetek a válogatottban akkor, amikor Magyarország a legnagyobb világbajnokságot rendezi meg karatéban” – tette hozzá Hárspataki Gábor.

Az MTK sportolójának egy megfiatalított súlycsoportban kell helytállnia a jövő keddtől vasárnapig tartó vb-n.

“Már több feltörekvő fiatal tehetség is letette névjegyét a 75 kilós súlycsoportban, és többen visszavonultak a mezőnyből. Úgy gondolom, hogy sikerült feltérképezni az ellenfeleket, és körvonalazódik a vb-stratégiám. A célom természetesen az, hogy aranyérmes legyek Budapesten, de nem leszek csalódott akkor sem, ha bármely másik érmet akasztják a nyakamba a súlycsoport eredményhirdetésekor” – mondta az eddigi egyetlen magyar olimpiai érmes karatés.

A Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő vb-n több mint 110 ország versenyzői lépnek tatamira, a hazai színeket 22-en képviselik, para-karatéban pedig 18 magyar indul.

Forrás: MTI
Borítókép: Magyar Karate Szakszövetség

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Egyéb

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ