Ifj. Növényi Norbi a felépüléséről, a teveiről és Page vereségéről

A Bellatornál versenyző magyar harcos, Ifj. Növényi Norbi 8 hónapja egy bejegyzésben osztotta meg rajongóival, hogy edzés során súlyos sérülést szenvedett. A sportolónak a keresztszalagja szakadt el, így akár egy éves kihagyás is várhat rá. Növényi akkor kiemelte, rendkívül elkeseredett, mivel eddig számos lemondással járt számára kedvenc sportágának űzése, ráadásul családját is csak ritkán láthatta. Ugyanakkor hozzátette, nem hátrál meg és küzdeni fog azért, hogy visszatérjen és világbajnoki címet szerezzen.

Norbi tavaly novemberben karrierje eddig legkomolyabb ellenfelével, Charlie Ward-al találkozott volna, ám ekkor jött a sérülés.

„Még a mai napig elég nehéz, pedig már szinte teljesen rendesen sparringolok úgy, hogy még igazából nekem ezt nem szabadna. Olyan három hónappal előrébb járok a fejlődésben, pedig az elején másfél hónapos lemaradásban voltam. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy így fel tudjak állni. Jelenleg úgy érzem, hogy 50-60 {0354ff6b965c3a8554b3be39bffd6bcc0d5d03fb117e183da0bfb0aa96532aba}-a vagyok magamnak. Nem volt egyszerű ez az egész, de legalább volt időm más dolgokban is fejlődni. Persze az elején volt bennem némi indulat, de igazából elég hideg fejjel kezelem az ilyen helyzeteket, ez benne van a sportban. Tény, hogy nem a legjobb érzés, de ettől csak éhesebb vagyok a sikerre, és jobban akarom a céljaim.”

A hosszú kihagyás miatt nem láthatjuk egy darabig a ketrecben, de nem szeretné a rajongóit elhanyagolni, így a YouTube-csatornáján nyomon lehet követni a felépülését.

„Már korábban is szerettem volna elindítani a saját csatornám, de nem volt időm az edzések miatt, de a sérülés miatt felszabadult némi időm. Gondoltam, akkor itt az ideje elkezdni és rutint szerezni ebben is, ez a legjobb idő erre.”

A jelen, a felépülés és a jövő.

„Nagyon szerencsés vagyok, mert a csapatom, az edzőim mind mellettem voltak. Vagyis igazából a legjobb kifejezés erre, hogy toltak előre, senki nem finomkodott, sajnált engem, hogy jajj te szegény, hanem biztattak, hogy kezdjek el dolgozni. Ez nagyon sokat tud segíteni, sokkal jobb egy ilyen közegben lenni, mint olyanban, ahol óvnak mindentől. Ha minden jól megy, akkor év végére újra ketrecbe léphetek, de ezelőtt még meg kell látni, hogyan alakul a következő pár hónap.”

Michael Page vereséget szenvedett a Bellator 281 főrmérkőzésén Logan Storley ellen. Maga a mérkőzés azonban sokaknak nem tetszett, mivel Storley szinte végig csak a földön tartotta ellenfelét. Az esemény után a Bellator elnöke, Scott Coker azt mondta, hogy nem ért egyet a döntéssel, sőt, Storley küzdelmét „nem MMA-nak” titulálta.

„Három szempont alapján szoktak pontozni a bírók. Page több ütést vitt be, Storley vitte a kontrollt, míg agresszióban megint a Page volt a jobb. Ha úgy nézzük, háromból kettőt a Page vitt, de őszintén teljesen érthető Storley győzelme, elsőre én is így gondoltam. Miután viszont többször megnéztem a meccset, és meghallgattam másokat – például Cokert –  azt mondom, egyet kell értenem velük, Page-nek kellett volna nyerni. Elég idegesítő, hogy elveszítettünk egy ilyen meccset, mert szerintem senki nem gondolt arra, hogy Storley egy ütést sem fog megpróbálni. Sokan elkezdték mondani, hogy Page nem jó a földön, de nem, ennek semmi köze nincs ahhoz, mert ha valaki csak fog téged, és nem csinál emellett semmit, abból nagyon nehéz felállni.”

“Az este folyamán máshol is volt gond a pontozással. Egy másik csapattársam is harcolt, Alfie Davis, aki egy megosztott pontozással döntetlent ért el. Három pontozóbíró van, ha abból ketten döntetlent ítélnek, azért van a harmadik, hogy az meghozza a végső döntést, itt ez a személy Alfie-nak adta. Ezen kívül volt, hogy az ellenfele megfogta a ketrecet levitel közben, amiért le is vontak tőle pontot. Az utolsó menetben viszont Alfie le is ütötte a csávót, ami egy bokszmeccsen automatikusan 10-8 lenne, de nem így lett. Szóval vannak gondok.”

“Ezek nem kifogások akarnak lenni Page vereségére. El kell ismerni, hogy Storley egy jó taktikával jött, inkább bevett egy-két ütést, majd bement alacsonyra és megfogta Michael lábát és levitte a földre. Ez valahol elismerendő, nem tudok rá mi mást mondani, így kellett megverni Michaelt. Van ilyen, de már tudjuk, hogy csak ezen kell dolgozni Page-el, ha valaki legközelebb ismét ezt akarja ellene. Másik, ami jó lenne, ha nyitott pontozás lehetne. Nem tudtuk hogyan állunk, és ha Michael ugyanazt csinálja az ötödik menetben, mint a negyedikben, hogy csak az első kezét használja, akkor megnyerjük a meccset. Jó lenne látni, hogy pontozzák a bírók a harcokat. Szóval még sok mindennek javulnia kell ebben a sportágban is, de mindez nem vesz el semmit Storley érdemeiből, jól csinálta a dolgát.”

Borítókép és fotók: Norbert Novenyi Jr. / Facebook

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)
Kategóriák
BellatorInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ