„Joshua azt tette Usyk ellen, amit mondtak neki, de az teljesen rossz volt”

Anthony Joshua augusztusban egy visszavágó keretein belül ismét megküzd Oleksandr Usykkal, aminek egy új stratégiával vágnak neki, legalábbi az új edzője szerint.

Robert Garcia vette át AJ korábbi mesterének, Robert McCrackennek a helyét. A tavalyi első meccsen Garcia egyértelmű hibákat látott Joshua hozzáállásában, és van egy terve, hogy AJ legyőzze az ukrán bajnokot.


Fotó: Julian Finney/Getty Images

Garcia azt szeretné látni, hogy AJ sokkal jobban használja ki a fizikumát, és ennek tanulmányozása a céljuk az augusztus 20-i szaúd-arábiai leszámolásig.

„Ha az ellenfeled sokkal kisebb nálad, és megvan a súlybéli, magasságbeli különbség, akkor azt használja is ki. Úgy tűnt más a taktikájuk. Nem is mondanám ezt taktikának, talán csak rossz utasítások voltak. Anthony az a típusú harcos, aki hallgat a sarkára, így azt tette, amit mondtak neki, csak az teljesen rossz volt” – mondta Garcia az IFL TV-nek.

„Hallgat ránk, örül, hogy együtt dolgozunk és éhes a sikerre. Azt mondta nekünk, hogy meg akarja nyerni a mérkőzést magáért és értünk is. A legtöbb harcos csak magára gondol, de AJ más.”

Borítókép és fotók: Tom Jenkins/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ