Justin Gaethje dühös, amiért kihagyták a könnyűsúlyú címmeccséből
Justin Gaethje állítólag „nagyon dühös”, amiért nem kapta meg a lehetőséget, hogy az üresen maradt UFC könnyűsúlyú világbajnoki címért harcoljon Ilia Topuria ellen.
Miután Dana White bejelentette, hogy Islam Makhachev lemond a 155 fontos övéről azért, hogy egy súlycsoporttal feljebb, a friss váltósúlyú bajnok Jack Della Maddalena ellen küzdhessen, gyorsan nyilvánosságra hozta az új címmeccset is: Ilia Topuria csap össze Charles Oliveira ellen a UFC 317-en, június 29-én, az International Fight Week fő eseményeként.
Gaethje három meccses győzelmi sorozatot tudhat magáénak a könnyűsúlyban. Ez alapján joggal gondolta, hogy ő lesz a következő kihívó. Különösen annak fényében, hogy Oliveira legutóbbi két meccsén kikapott Arman Tsarukyan ellen, majd egy vitatott pontozásos győzelmet aratott Michael Chandler felett, akit sokan már inkább „pofozógépnek” tartanak.
„Nagyon pipa volt” – árulta el Jon Anik, a UFC kommentátora az Anik & Florian Podcastban. – „Úgy érzi, egyértelműen Charles Oliveira került előnybe vele szemben, és Gaethje valamint menedzsere, Ali Abdelaziz, most legalább egy biztosítékot szeretnének, hogy ők jönnek majd a következő címmeccsre.”
Mivel az International Fight Week közeleg, a UFC vélhetően már most tervezgeti, ki lehet a következő kihívó a Topuria–Oliveira győztesével szemben. Bár Arman Tsarukyan is a lehetséges nevek között szerepelne, ő jelenleg nincs a szervezet kegyeiben.
„Nem érzem úgy, hogy Gaethje kérése túlzó lenne” – tette hozzá Anik. – „Ő vállalta a UFC 300 gálán való szereplést, amikor akár a címért is harcolhatott volna, és nem Dan Hooker ellen lépett ketrecbe, hanem vállalta a komoly kihívást. Nem lepne meg, ha valamilyen ígéretet kapna arra, hogy ő lesz a következő kihívó. De azt biztosan állíthatom: Justin egyáltalán nem volt boldog.”