K1: Furó Virág világbajnoki címmell tért haza Münchenből

Világbajnoki címmel térhetett haza Münchenből Furó Virág. A Perfect Fight Club harcosa az ISKA (A világ egyik legnagyobb küzdősport szövetsége) világbajnokságán rendhagyó módon egy kategóriával a súlycsoportja fölött, 55 kilogrammban indult, ám így sem lehetett megállítani.

„A lebonyolítás különlegessége volt, hogy a nyolcaddöntőt pénteken este rendezték, szombaton viszont egymást követő három meccs várt rám a világbajnoki címért, ezt tudni kellett jól menedzselni” – mesélte a müncheni vb után Furó Virág, a Career Brand Management kérdésére.

Az idény elején kétéves kihagyás, súlyos térdsérülés és több műtét után visszatért K1-es rendhagyó módon egy súlycsoporttal feljebb, 55 kilogrammban nevezett. A pénteki nyolcaddöntőben egy német riválist vert, majd szombaton a svájci Adriana Kasappal csapott össze a középdöntőben.

„Péntek este kicsit hiányzott belőlem a lazaság, nem tudtam élvezni a bunyót úgy, ahogyan ahhoz kell, hogy igazán jól is menjen. Már az elsőben rászámoltattam az ellenfelemre, de így sem éreztem komfortosan magamat az első két menetben. A harmadik menet volt az, amikor végre azt éreztem, megérkeztem a viadalra. Játszottam vele, igazán jól ment, és összességében nyertem is pontozással. A szombati napnak innen indultam neki, egy olyan svájci lány ellen, akivel teljesen másképpen kellett bokszoljak. Ez a meccs jóval magabiztosabban sikerült” – idézte fel a történéseket.

Az elődöntőben a többszörös francia bajnok Lou Solves várt Furóra, aki ellen ismét teljesen más, sokkal inkább kontraakciókra építő taktikát kellett bevetnie.

„Már korábban kinéztem, tudva, hogy az ágamon van, és a meccsein ki is figyeltük a stílusát. Az ellenfelei mind elkövették azt a hibát, hogy neki akartak menni, és ebből remekül tudott kontrázni. Ezért úgy döntöttünk, hagyom, hogy ő kezdeményezzen és én próbálom majd kihasználni az így adódó lehetőségeket. Bejött, és erre különösen büszke vagyok” – jegyezte meg a vb egyik, ha nem a legfontosabb meccséről.

A rendkívüli kihívásoknak azonban itt még nem volt végük. A Perfect Fight Club versenyzője ugyanis abban a tudatban készülhetett a fináléra, hogy ott norvég rivális vár majd rá, ám az utolsó pillanatban a szervezők igazat adtak az alsó ágon óvó amerikai Tanya Skjoldnak, amiről a magyar versenyző lényegében a ringbe lépve szerzett tudomást.   

„Ez sem volt egyszerű, de végül nagyon jó kis küzdelem kerekedett ki belőle. Az amerikai hasonló stílusban bunyózott, mint én szeretek. Az első menet ikszes volt, de meglehet az övé lett. Ha őszinte vagyok, neki adtam volna inkább. A másodikat aztán megnyertem, majd, amikor igazán kellett, a harmadikban nagyon egyhangú küzdelemben megint nyerni tudtam. Így, az eredetileg elképzeltnél kicsit fordulatosabb körülmények között, sikerült végül megnyerni ezt a világbajnoki címet.”

„Nagy álmom volt, hogy megnyerjem ezt a világbajnokságot. Aztán a felkészülés utolsó heteiben és a helyszínen is akadt néhány rossz pillanatom, de ezek nem tántorítottak el a célom elérésétől. Igyekeztem arra figyelni, hogy egyszerűen élvezzem a bunyót, és hogy kinn vagyok a világbajnokságon. Szerencsére így lett és boldog vagyok, hogy sikerült!” – összegezte a Career Brand Managementnek.

A civilben a Bastion Groupnál irodai asszisztensként dolgozó Furó elárulta, az idényben összeszedett kisebb sérülései miatt elővigyázatosságból úgy döntöttek, számára a müncheni világbajnokság volt az idény utolsó nagy megmérettetése. A naptári évből hátralévő időben a rehabilitációra és a pihenésre koncentrál, hogy a 2024-es évnek újult erővel vághasson neki.  

Forrás: Career Brand Management
Foto: Furó Virág

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
EgyébInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ