Kétéves kihagyás után tér vissza a Superfight Series korábbi sztárja

Súlyos térdsérülése után, kétéves kényszerpihenő után tér vissza a szorítóba Furó Virág, aki a Superfight Series Hungary 11. gálaestjén a román Denisa Filimonnal csap majd össze 52 kilogrammban.

Három év elteltével ismét a Superfight Series Hungary közönsége előtt bizonyíthat Furó Virág. A debreceni tehetség az elmúlt évek egyik legnagyobb kick-box ígérete volt, a magyar és a francia nemzeti bajnoki címet is elhódította. Legutóbbi szerepvállalása több mint emlékezetesre sikerült a gála történetében, a kínai Zeng Xiaotinget úgy győzte le, hogy az első menetben kezét törte harc közben – mégsem adta fel.

A hőstörténet azonban nem várt fordulatot vett, a kezét négyszer is műteni kellett, mire visszatérhetett. Az elhúzódó rehabilitáció után nem sokkal ismét megsérült, ezúttal térdszalag-szakadást szenvedett, amelyből mostanra épült fel teljesen.   

„A második meccsem volt a kézsérülésből felépülve, az ellenfelem pedig rázuhant a lábamra. A térdszalagom egyből elszakadt, ennek jó két éve, azóta nem lehetett egyetlen meccsem sem. Mondanom sem kell már, mennyire várom a meccset. Főleg, hogy hazai közönség előtt térhetek vissza, így aztán a bizonyítási vágy is még nagyobb bennem” – szögezte le.

Virág a rehabilitáció alatt sem tétlenkedett, időközben Budapestre költözött és ezzel együtt klubot is váltott. Ma már a Perfect Fight Club színeiben készül.

„Minden edző más, így pedig az én repertoárom is bővült. Hiszek abban, hogy a kényszerű leállás alatt csak még jobb harcos lett belőlem. Kicsivel több mint hat hetünk van a gáláig, az igazán éles felkészül most veszi kezdetét. Filimonról nem találtunk használható felvételeket eddig, ami nem könnyíti meg a helyzetet, de fordítva sincs könnyű helyzetben. Ha akarna is videókból dolgozni, más kick-boxos lettem.”

A fizikai felkészülés mellett Virág a mentális tréningre is nagy hangsúlyt fektet. Így volt ez a sérülései előtt is, és hisz abban, ez segítette át a mélypontokon.

„Minden mérkőzés előtt, már a mérlegeléstől kezdve megpróbálom vizualizálni mindazt, ami rám várhat. Ilyenkor igyekszek különböző mélypontokat is elképzelni, akár a kéztörést is felidézve. Ez segít, hogy éles helyzetben, ha baj történik, esetleg egy ütés betalál, akkor is tovább tudjak menni. Hiszek abban, hogy a mentális felkészülés legalább olyan fontos, mint a fizikális” – jelentette ki.

Nem véletlen, hogy a harcosnő a Superfight Series gáláján tér vissza – hiszen sérülései előtt alapembere volt a meccskártyának.

„Három gálán szerepeltem eddig, és mindegyik emlékezetes este volt. A Superfight Series nagy előnye, hogy nemcsak a legjobb hazai K-1 és muaythai-harcosokat vonultatja fel, hanem rendre a szintünknek megfelelő, valódi kihívást jelentő külföldi ellenfeleket is hoznak a szervezők Magyarországra. Remek dolog volt a gálák részesének lenni, jó lesz újra megtapasztalni mindezt. Már alig várom!”

A Superfight Series Hungary 11. gálájának a Riz Levente Sportcsarnok ad majd otthont június 3-án.

Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.
Borítókép és képek: Uncia

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
EgyébInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ