Tavaly szeptemberben Krämer Péter kapott egy lehetőséget Angliában, ahol egy hatmenetes mérkőzésen pontozással sajnos kikapott Jack Flatley ellen. A vereség után úgy fogalmazott, a jövőre nézve biztató teljesítményt nyújtott, és megy tovább.
Nagyon jó élmény volt. Nem vagyok egy nagy foci szurkoló, de a Manchester United stadionjánál meg tudtunk állni, lenyűgöző létesítmény. A szállás és minden más is szuper volt. Ismerős volt a helyszín, majd rájöttem, hogy már bokszoltam ott Peter McDonald ellen. A bíró, aki vezette a meccset ismert fel. Tényleg minden jó volt, egy szavunk nem lehetett. Sajnos a meccs elúszott, de többen is azt mondták, hogy két-három menetet elvittem. Őszintén nem készültem erre a mérkőzésre úgy konkrétan, hiszen előtte két héttel még Görbics Gábor ellen küzdöttem. Nem tudtam magam igazán kipihenni, és még beteg is lettem kicsit előtte. Nem voltam százszázalékos, de odatettem magam, ez lett az eredménye.
Novemberben Peti elkapta a koronavírust, ami miatt kényszerpihenőre szorult. Majd szép fokozatosan elkezdte visszaépíteni magát. Legközelebb márciusban fog újra ringbe lépni, ismét Angliában.
Newcastle-ben lesz a mérkőzés Mark Dikinson ellen. 22 éves a srác, ifi vagy korosztályos Európa-bajnok. Ez lesz profiként a harmadik meccse. Elemezgettük, úgy gondoljuk nem lehetetlen küldetés. Hat menetre van kiírva a meccs, már nagyon várom.
Úgy érzi remek formában van, nemrégiben volt egy edzőmeccse, és összességében azt érzik edzőjével, hogy sokat fejlődött tavalyhoz képest.
Idén több külföldi meccset is szeretnék vállalni. Igyekszek kihasználni minden lehetőséget, és egy címmérkőzés közelébe kerülni. Szívesen bokszolok itthon is, ha kapok egy jó ajánlatot és egy komoly ellenfelet, de elsősorban most külföld a cél. Idén három-négy meccsben gondolkozom, akár öt is lehet belőle, ez függ a többi meccs alakulásától is. Tavaly is három küzdelmem volt, szóval szerintem ez vállalható. Remélem ez az én évem lesz. Kínai horoszkóp szerint, ez a tigris éve, szóval bizakodó vagyok.
Novemberben a Netflix csatornán láthattuk volna ahogy Jake Paul végre egy igazi bokszolóval néz szemben a ringben, de ez a meccs elmarad. Gervonta Davis ugyanis ismét magánéleti botrányba keveredett...
2025. november 22-én a szaúd-arábiai Rijádban négy világbajnoki címmérkőzéssel rendezik meg a „The Ring IV” elnevezésű bokszgálát. Az ANB Arénában sorra kerülő esemény a Riyadh Season kiemelt sportprogramja lesz,...
Alex Krassyuk nem finomkodott a közelmúltban adott interjújában a Boxing King Media-nak: úgy véli, hogy az immár 38 éves Oleksandr Usyknak mérlegelnie kellene, vajon valóban érdemes-e tovább kockáztatnia világbajnoki...
Farkas László, alias Nutu az egyik legsikeresebb hazai K-1 harcos, aki jelen pillanatban is világbajnoknak mondhatja magát. Saját csapatával az ötödik NFN gálát hozza tető alá november hónap végén,...