Tizenegy magyar fiatal indul az IMMAF Youth világbajnokságon júliusban
Július 20–27. között rendezik meg az IMMAF Youth világbajnokságot Abu-Dhabiban, ahol idén minden eddiginél népesebb magyar csapat méreti meg magát. A Magyar MMA Szövetség (HMMAF) szervezésében tizenegy tehetséges fiatal harcos képviseli hazánkat – ez az elmúlt évekhez képest kiemelkedő létszámnak számít.
Cél a fejlődés – világszínvonalú körülmények között
Az IMMAF (International Mixed Martial Arts Federation) utánpótlás-világbajnoksága elsősorban a 12–17 éves korosztálynak kínál biztonságos, mégis életszerű versenykörülményeket, amelyek egyre inkább a felnőtt szabályrendszerhez igazodnak. A cél, hogy a fiatal sportolók már ebben a korban nemzetközi rutint és tapasztalatot szerezzenek – olyan alapokat, amelyekre felnőtt karrierjük során építhetnek.
A lebonyolítás kvalifikációs csoportokkal indul, ahonnan a legjobbak jutnak a főtáblára. Egy súlycsoportban a fiúknál 20–30, míg a lányoknál 8–10 versenyző indul, így a világbajnoki címhez több kiélezett győzelem is szükséges. A tornát öt ketrecben bonyolítják, melyek mindegyike élőben követhető lesz kommentárral az immaf.tv oldalon.
Eredményes múlt, biztató jövő
A magyar utánpótlás az elmúlt évben is éremmel zárta a világeseményeket:
- 2024 IMMAF Youth vb
– Varga Imola (B kategória, -48 kg) – bronzérem - 2025 IMMAF Youth Eb
– Varga Imola (A kategória, -52 kg) – bronzérem
– Mátrai Botond (C kategória, -57 kg) – bronzérem
A 2025-ös magyar válogatott tagjai
- Kabina Benedek
– Kategória: A, -65,8 kg
– Egyesület: VSD ZBK Kempo Dunakeszi
– Edző: Lukács Péter - Gulyás Csanád Ákos
– Kategória: A, -70,3 kg
– Egyesület: Kárászy Kempo & BJJ Team
– Edző: Kárászi Balázs - Hollósy Donát
– Kategória: A, -74,8 kg
– Egyesület: Kismészáros SE
– Edző: Palotás Ferenc - Pap Bence
– Kategória: B, -52 kg
– Egyesület: Mátra Kempo SE
– Edző: Dencinger Dávid - Szombati Szabolcs
– Kategória: B, -57 kg
– Egyesület: Spartan Kempo Debrecen
– Edző: Keresztesi Péter - Mátrai Botond
– Kategória: B, -62 kg
– Egyesület: VSD ZBK Kempo Dunakeszi
– Edző: Lukács Péter - Farkas Ádám
– Kategória: B, -62 kg
– Egyesület: Alba Kempo Team
– Edző: Burián Bendegúz - Horváth Kende
– Kategória: C, -52 kg
– Egyesület: Alba Kempo Team
– Edző: Burián Bendegúz - Varga Imola
– Kategória: A, -47,6 kg
– Egyesület: Gyémánt Kempo
– Edző: Bognár Levente - Kókai Luca
– Kategória: A, -52,2 kg
– Egyesület: Győri Koko Gym
– Edző: Kókai Gábor - Cortat Dorka
– Kategória: B, -57 kg
– Egyesület: VSD ZBK Kempo Dunakeszi
– Edző: Lukács Péter