(Photo by James Chance/Getty Images)

Zhilei Zhang úgy véli, hogy Tyson Fury nem tudna megbirkózni az erejével

Kattints és regisztrálj a Piros20 kuponkóddal, húsz százalék kezdvezménnyel a Goldentips fogadási tanacsadó oldalán.

Tyson Fury először Neven Pajkic ellen került padlóra, majd jött Steve Cunningham, és három meccs alatt négyszer járta meg a padlót Deontay Wilder ellen, legutóbb pedig a „Cigánykirály” a korábbi UFC nehézsúlyú bajnok és bokszdebütáns Francis Ngannou ellen került a földredölfre. Mindezzel együtt Fury még mindig veretlen, de Zhang biztos benne, hogy ellene a brit nem hallaná meg a végső gongot.

Miután megnézte Fury Ngannou elleni küzdelmét, Zhang a Town Bizznizz sport és ent YouTube-csatornának nyilatkozott.

„Szerintem Tyson Fury valószínűleg soha nem edzett a Ngannou elleni meccsre. Ez nem az a Fury volt, akit mi ismerünk, egy teljesen más ember volt. Ha megnézed a karrierjét, kapott már komoly ütéseket, padlózott is, és az én erőm nem vicc. Amikor az ütéseim célba érnek, az katasztrófa lesz számára.”

Mindez úgy jön, hogy a Joe Joyce felett az év elején aratott győzelmei után Zhang most a nehézsúly nagy neveivel, köztük Furyval akar megmérkőzni.

„Mindig is a négy nagy név ellen akartam bunyózni” – folytatta Zhang. „Fury, Oleksandr Usyk, Anthony Joshua és Deontay Wilder, de ők nem akarnak velem megküzdeni. Menekülnek előlem.”

Zhang szerencsétlenségére lehet, hogy nem arról van szó, hogy a többi nehézsúlyú elmenekülne előle, inkább csak hosszú a potenciális ellenfelek listája, és mindannyian mással vannak elfoglalva. Joshua következő meccse Otto Wallin ellen lesz, míg Wilder ugyanezen a kártyán, december 23-án Szaúd-Arábiában Joseph Parkerrel csap össze, azzal a céllal, hogy amennyiben győztesen kerülnek ki, AJ és a „bronzbomba” is összecsapjon jövőre. Eközben Fury és Usyk február 17-én a vitathatatlan nehézsúlyú világbajnoki címekért fognak harcolni.

A következő nyilvánvaló lépés pedig az lenne, hogy ennek a meccsnek a győztese összecsapjon egy esetleges Joshua vs. Wilder összecsapás győztesével. Bár a boksz köztudottan kiszámíthatatlan, így Zhang reméli, hogy valahol nem a tervek szerint alakul valamelyik meccs, és sikerül bebiztosítania egy álommeccset.

Borítókép: Getty Images

Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ