PARIS, FRANCE - AUGUST 1: Algeria's Imane Khelif (in red) prior to the Women's 66kg preliminary round match against Angela Carini of Italy (not seen) on day six of the Olympic Games Paris 2024 at North Paris Arena on August 01, 2024 in Paris, France. (Photo by Fabio Bozzani/Anadolu via Getty Images)

A NOB megvédte Hámori negyeddöntős ellenfelét

Csoba Péter, az MTI különtudósítója jelenti: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi  női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.

A 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helifről, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tingről tavaly az IBA elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint XY kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB most azt közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.

A botrányt a Helif csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet.

„Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket megfelelő eljárás nélkül” – írta közleményében a NOB, hozzátéve azt is, hogy az IBA dokumentumai szerint a döntést az IBA főtitkára és ügyvezetője hozta meg közösen.

A NOB – mely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is – hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.

„A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt” – írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon. – „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson.”

Helifék szereplése ellen mások mellett JK Rawling író és Elon Musk milliárdos üzletember is felszólalt. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos szintén felháborodásának adott hangot és korábban az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Helif olimpiai szereplése miatt. A sportvezető egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben.

Forrás: MTI

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ