Adesanya elárulta, hogy majdnem visszalépett a Pereira elleni meccstől

A korábbi vitathatatlan UFC középsúlyú bajnok, Israel Adesanya elárulta, hogy egy elhúzódó hátsó keresztszalag (PCL) sérülés majdnem arra kényszerítette, hogy visszalépjen a múlt hétvégi, Alex Pereira elleni UFC 281 főmérkőzéstől.

A Madison Square Gardenben megrendezett UFC 281 főmérkőzésén, idei harmadik Octagonbeli fellépése során Adesanya ötödik menetben kiütéses vereséget szenvedett a Sao Pauló-i harcos, Pereira ellen, így elvesztette vitathatatlan középsúlyú koronáját, valamint elszenvedte első vereségét ebben a súlycsoportban vegyes harcművészeti karrierje során.

Pereira, a korábbi GLORY Kickboxing bajnok mindössze négy UFC meccs után megkaparintotta a címet. A Pereira elleni New York-i mérkőzés előtt Adesanya elárulta, hogy sérüléssel bajlódott.

„Israel Adesanya elmondta @andrewschulz-nak, hogy majdnem visszalépett a #UFC281-től, miután megsérült egy szalag a bal térdében. Három hétig csak bokszolt és grappelt, nem rúgott, hogy segítse a gyógyulását az Alex Pereira elleni meccsre” – tweetelte Shakiel Mahjouri.

„Legutóbb, amikor New Yorkban, a UFC 230-on harcoltam, három héttel a meccs előtt le akartam mondani (Derek Brunson ellen). De aztán kaptam kortizon injekciót, kivettem öt napot, semmi többet és jobban lett… A legutóbbi Jared Cannonier elleni meccsen megsérült a PCL-em. A tábor elején voltak problémáim, talán három hétig csak bokszoltam és grapplingeltem, nem rúgtam. Vissza akartam lépni, de úgy voltam végül vele, hogy nem, én ezt akarom csinálni. Büszke ember vagyok. Átkozott legyek, ha az emberek azt mondják, hogy félek ettől a fickótól (Alex Pereira), mert tudom, hogy nem félek” – mondta Adesanya.

Borítókép: Getty Images

Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ