Bereczki kiütéssel nyert, Veréb kikapott a budapesti MMA-gálán

Bereczki Dominik közel telt ház előtt kiütéssel nyert a Real Fight Arénában (RFA), míg Veréb István kikapott a szombat esti MMA-gálán a fővárosban.

Bereczki magabiztosan lépett ketrecbe a lengyel Michal Dziuda ellen kiskesztyűs muay thaiban, és egy jól irányzott ütéssel már az első menetben harcképtelenné tette ellenfelét. Az MMA szabályaiban rendezett főmérkőzésen Veréb István, a korábban Európa-bajnoki bronzérmes birkózó lépett utoljára ketrecbe a Ludovika Arénában, ahol a második menetben egy lábra támadást követően beszorult a feje, és kénytelen volt feladni a küzdelmet.    

“Igazából hét hónapja űzöm ezt a sportágat, és be kell valljam, sajnos még nincs meg a kellő rutinom ahhoz, hogy ilyen meccseket meg tudjak nyerni” – mondta Veréb a meccs utáni sajtótájékoztatón, majd hozzátette: “Sajnos elhibáztam egy technikát és végzetes lett az  eredmény”.

A nehézsúlyban Papp Lajos második profi győzelmét aratta, így egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez. A 25 éves felvidéki versenyző elmondása szerint senki sem állt ki ellene a 93 kilogrammban, ezért bevállalta a nagyobb kategóriát, és – Bereczkihez hasonlóan – már az első menetben kiütötte ellenfelét.

A gálaest folyamán összesen tíz magyar lépett ringbe a Real fight, a K1 és az MMA szabályrendszerében, ebből hatot – négyet KO-val, kettőt pedig pontozással – nyertek a hazai versenyzők.

A mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Forrás: MTI
Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
Kategóriák
EgyébInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ