Berki Ferenc Sr.: „Óriási a kockázat!”

A székesfehérvári székhelyű Kiliti –Promotions hatalmas fába vágta a fejszét, hiszen egy olyan városban rendez gálát, ahol az utóbbi években ugyan nagyon megindult az ökölvívó élet, de profi boksz rendezvényt még nem láthatott vendégül Hódmezővásárhely. A Csongrád-Csanád megyei város ezúttal a politikai csatározások helyett a küzdősporta bízza a pofonokat.

A profi ökölvívás egyik hazai kiemelkedő szereplője Berki Ferenc Jr. is ringbe lép Hódmezővásárhelyen a sok helyi ökölvívóval együtt. A budapesti Berki Jr.-ra ezúttal egy visszavágó vár és egy kemény grúz ellenfél, Sandro Jajanidze. A középsúlyú, nyolc menetre kiírt ütközetről az ökölvívó édesapja és egyben vezető-edzője is határozottan nyilatkozott.

„Sandro brutál jó bunyós, kőkemény és ezzel együtt nagyon technikás valamint komoly amatőr múlttal rendelkezik! Az első meccsünk is pokoli volt, várhatóan a második még keményebb lesz, mert nyilván mindketten sokat fejlődtek és készültek egymásból. Aki veszít az csak megélhetési bunyós lehet már. A kockázat tehát óriási!” – nyilatkozta Berki Ferenc Sr.

Szeptember 24-én szombaton este a Hódtói Sportcsarnokba várja a nézőket a Kiliti-Promotions, ahol a helyi klub versenyzői közül négyen is ringbe lépnek Berki Ferenc Jr. mellett. Kovács Pál, Balog Márk, Philip Akilov és Mkasym Pylypets is ringbe lép. A jegyek szépen fogynak, de természetesen még kaphatóak, azonban érdemes minél előbb beszerezni őket. A cooltix.hu oldalán lehet hozzájutni a belépőkhöz.

Forrás: Kiliti –Promotions és Perutek János

Borítókép: Kiliti –Promotions

Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ