Bivol a Canelo visszavágóról: már nem olyan érdekes számomra, mint korábban

Dmitry Bivol elismeri, hogy a Canelo Alvarez elleni második mérkőzés kilátása nem olyan csábító, mint az elsőre volt.

Bivol, a 31 éves orosz, a WBA félnehézsúlyú világbajnoki címvédője tavasszal meggyőző egyhangú pontozásos győzelmet aratott a mexikói szupersztár ellen. Ez volt Alvarez mindössze második veresége karrierje során; az elsőt közel nyolc évvel ezelőtt, Floyd Mayweather Jr. ellen szenvedte el. A vereség óta a 32 éves Alvarez hajthatatlan a bosszúállásban, és azt mondta, hogy nincs olyan meccs, amit jobban szeretne.

Alvarez végül úgy döntött, hogy legközelebb régi nagy ellenfele, Gennagyij Golovkin ellen lép ringbe a szeptemberben megrendezett trilógiában; Canelo mondhatni sima pontozásos győzelmet aratott, és ezzel véget vetett a rivalizálásuknak. Alvarez jelezte, hogy szeretne Bivol ellen bokszolni, talán jövő tavasszal, és azzal a feltétellel, hogy Bivol győztesen kerül ki a november 5-én Abu Dhabiban a mexikói Gilberto Ramirez ellen esedékes címvédése során.

Bivol egy nemrégiben adott interjúban világossá tette, hogy hajlandó Alvareznek egy visszavágóval kedveskedni, még ha nem is ez az elsődleges prioritása.

„Minden bajnok szeretne egy visszavágót. Természetesen a jobb út számomra a továbblépés felfelé, de beszélhetünk a visszavágóról. Azonban ez már nem olyan érdekes számomra, mint korábban volt” – mondta Bivol a FightHubTV-nek.

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ