Canelo: Golovkin kedves srácnak adja ki magát, közben egy s.ggfej

Saul Canelo Alvarez egyáltalán nem bánja, hogy a gazember szerepét kell magára öltenie ebben vagy bármely más harcban.

Csak azt ne kérjék tőle, amit Gennagyij „GGG” Golovkin művel már évek óta, hogy egy látszólag „jófiú” szerepet kelljen betöltenie.

„Két különböző emberről beszélünk. Jó fickónak adja ki magát, de nem az. Ő egy seggfej. Tényleg az. Mindeközben egy kedves srácnak adja ki magát: „Ó, igen, csak a rajongókért vagyok itt, annyira s boldog vagyok.” Más helyeken meg teljesen mást mond. Légy végre férfi, és mondd ki, amit mondani akarsz igazán” – mondta Canelo a Los Angeles-i Hollywood Legion Theatre-ben tartott sajtótájékoztatón.

Rivalizálásuk során végre jön tehát a harmadik összecsapás is. A trilógia csata négy évvel a 2018. szeptemberi visszavágójuk után következik, ahol Alvarez megosztott pontozással nyert. A viadalra pontosan 52 héttel azután került sor, hogy Golovkinnak meg kellett elégednie az első mérkőzésen kihozott döntetlennel. Mindkét harcuk során sokak szerint vitatott döntések születtek.

„Ez az egész nagyon személyes számomra. Ez van. Nem teszek úgy, mintha valaki más lennék. Nem mondok mást a médiának, mint amit gondolok. Alig várom, hogy ringbe lépjünk.”

Borítókép és fotók: Kevork Djansezian/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ