(Photo by Amy Kaplan/Icon Sportswire via Getty Images)

Dana White: Jon Jones csak akkor kapja meg a megérdemelt elismerést, ha már visszavonult

Dana White szerint a UFC nehézsúlyú bajnoka, Jon Jones nem kap elég elismerést.

Bár Jones széles körben minden idők egyik – ha nem a legnagyobb – harcosának számít, White szerint csak akkor fogják igazán megbecsülni, ha leteszi a kesztyűket.

„Ő minden idők egyik legnagyobb harcosa, az összes küzdősportot figyelembe véve, és nem hiszem, hogy az emberek eléggé megbecsülik őt. A srác veretlen. Soha nem veszített az MMA-ban. Egyenesen a gyilkosok sorát járta végig félnehézsúlyban fiatal srácként. Aztán felment nehézsúlyba és nyert. Jon Jones egyike azoknak a srácoknak, aki ha már nem fog harcolni, akkor foja csak igazán megkapni azt az elismerést, amit abszolút megérdemel” – mondta White a „Hotboxin’ with Mike Tyson” egyik legutóbbi epizódjában.

Jones elcő címvédése Stipe Miocic ellen lesz a UFC 295 főmérkőzésén november 11-én a Madison Square Gardenben. Jones utalt arra, hogy a Miocic elleni meccs után esetleg visszavonul, de White szerint ez attól függ majd, hogy milyen lehetőségek adódnak.

„Jon arról beszél, hogy visszavonul a meccs után, de majd meglátjuk, mi történik. Úgy értem, hogy annyira k *szott jó. Szerintem attól függ majd, hogy milyen kihívások várnak rá azután a meccs után, ha nyerni tud Stipe ellen. Reálisan nézve, Stipre úgy tekintenek, mint minden idők legnagyobb nehézsúlyú harcosára, (és) Jon Jones minden idők legnagyobb vegyes harcművésze.”

Borítókép: Getty Images

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ