Ryan Garcia kihasználta, hogy ismét reflektorfénybe került, miután szombat este legyőzte a dominikai Javier Fortunát, és megnyerte a Boksz Világtanács (WBC) ideiglenes könnyűsúlyú bajnoki címét.
Ezt követően kitért a céljára, miszerint mihamarabb szeretne megküzdeni Gervonta Davisszel, a „Tank” válaszára pedig nem is kellett sokat várni.
„Minden tárgyalást rögzíteni fogok, hogy ne mondhassák, hogy megfutamodom. Ez a harc megadja azt a tiszteletet, amit megérdemlek” – mondta Ryan Garcia.
Erre az üzenetre Gervonta Davis Twitter-fiókján keresztül egy rövid üzenettel válaszolt: „Találkozunk az év végén”.
Sokat gondolkodtam mivel zárjam az Uncián töltött időmet. Miről írjak az olvasóknak utoljára. Aztán megnéztem a KOKO című dokumentumfilmet és nem volt kérdés, hogy a legnagyobb modernkori hazai bokszoló...
Rico Verhoeven neve ismét komoly figyelmet kap az ökölvívásban: a GLORY nehézsúlyú kick-box legendája Oleksandr Usyk elleni mérkőzése után bekerülhet a WBC nehézsúlyú ranglistájára. A WBC elnöke, Mauricio Sulaiman...
Hasim „The Rock” Rahman újra bokszolni akar. A korábbi kétszeres nehézsúlyú világbajnok Rochesterben jelentette be, hogy július 14-én az ESL Ballparkban térne vissza, egyelőre meg nem nevezett ellenfél ellen....
Murat Gassiev első címvédésére készül nehézsúlyban: a WBA „regular” világbajnoki övéért július 11-én, Moszkvában, a VTB Arenában lép ringbe a francia Tony Yoka ellen. A mérkőzést az IBA Pro...