Robert Garcia: Joshua lesz a 15. világbajnokom, de az első nehézsúlyú

Robert Garcia elég szép sikereket ért el harcosként és edzőként is egyaránt. Van azonban egy célja, amit még nem sikerült elérnie, mégpedig, hogy a csúcsra juttasson egy nehézsúlyú ökölvívót.

Erre azonban most minden esélye megvan, mivel Garcia irányítja a kétszeres egyesített bajnok, Anthony Joshua felkészülését a WBA/IBF/WBO/IBO bajnok, Oleksandr Usyk elleni visszavágóra, amire augusztus 20-án Szaúd-Arábiában kerül sor.

„Az első nehézsúlyú világbajnokomnak akarok örülni. 14 világbajnokom volt eddig, ő lesz a 15., de az első nehézsúlyú. Ez egy hatalmas dolog, még számomra is” – jegyezte meg Garcia.

Joshua első bajnoki uralma több mint három évig tartott, majd a hetedik kiütéses vereséget szenvedett Andy Ruiz Jr ellen a New York-i Madison Square Gardenben 2019 júniusában. A 2019. decemberi, Szaúd-Arábiában, Diriyahban rendezett visszavágón Ruiz nem készült fel eléggé, és egyhangú pontozással Joshua győzedelmeskedett. Ezt követően egyszer megvédte a címeit, mielőtt tavaly szeptemberben kikapott volna az ukrán Oleksandr Usyktól.

Az Usyk elleni vereséget követően Joshua lecserélte régi vezetőedzőjét, Rob McCrackent. Ez végül odáig vezetett, hogy Garcia megkapta a hőn áhított szerepet, hogy Joshuát ismét világbajnokká tegye.

„December óta ide-oda járok. Angliában készülünk Anthonyval, de már most egy másik bokszolót látok, mint a kezdetekben. Ahogy gondolkodik, ahogy beszél és készül az edzőteremben, készen áll a visszavágásra. A múlt már megtörtént. Usyk volt a jobb, gratulálok neki. Augusztus 20-án mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük a címeket.”

Borítókép és fotók: Alex Pantling/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ