Dmitry Bivolra kötelező küzdelem vár, vagy elveszik a címét

A félnehézsúlyú bajnok Dmitrij Bivolnak meg kell védenie címét a divízió első számú kihívója, Gilberto „Zurdo” Ramirez ellen – jelentette be hétfőn a Boksz Világszövetség ( WBA ).

A WBA mindkét bokszolótábornak 30 napot adott a megegyezésre. Ha augusztus 10 – ig nem jutnak megegyezésre, a szervezet megszervezi az ajánlatot. Bivol utolsó kötelező címvédése Sullivan Barrera ellen volt 2018. március 3-án. A 12. menetben kiütötte Barrerát, majd a járvány elhalasztotta a következő kötelező mérkőzését. Ramirez már évek óta vár a Bivol elleni lehetőségre, és az álma végre valóra válik.

A korábbi WBO nagyközépsúlyú világbajnok elhagyta a címét, hogy fellépjen félnehézsúlyba. Mind az öt küzdelmét megnyerte eddig ebben a súlycsoportban, így jogosan érdemelte ki a WBA kötelező kihívója címet. 

A Bivol-Ramirez küzdelem már régóta lóg a levegőben, de a bajnok úgy döntött, hogy előbb megmérkőzik Umar Salamov, majd Canelo Álvarez ellen. Bivol győzelme Canelo felett pályafutása legfontosabb sikere volt, és várhatóan 2023-ban sor kerül a visszavágóra is. Miután több éven át Ramirez el lett hanyagolva, Bivol kénytelen megvédeni a címét ellene, különben megfosztják az övétől.

Borítókép és fotók: Al Bello/Getty Images

Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ