Ez már viccnek is rossz: Tyson Fury megint megcsinálta

Tyson Fury ismételten úgy döntött, hogy elhagyja az ökölvívást, mindössze három nappal azután, hogy azt mondta, visszatér a sportágba.

Fury pénteken töltötte be 34. életévét, és a közösségi médiában közzétett egy üzenetet, amelyben így fogalmazott: “Hatalmas köszönet mindenkinek, aki az évek során hozzájárult a karrieremhez, és hosszú, kemény beszélgetések után (végül) úgy döntöttem, hogy lelépek, és a 34. születésnapomon azt mondom: Jó utat.”

Ezt azt jelenti, hogy látszólag Fury ismét visszavonult, miután kedden azt jelentette be, hogy visszatér Derek Chisora ellen. Ez a bejelentés olyan spekulációkat indított el, hogy Fury, a WBC regnáló nehézsúlyú világbajnoka egy esetleges egyesítő mérkőzést céloz meg Oleksandr Usyk, a WBA, IBF és WBO címvédője és Anthony Joshua győztese ellen, akik augusztus 20-án Szaúd-Arábiában bokszolnak.

Fury nem indokolta meg a most meghozott döntését. A veretlen Fury eredetileg a Dillian Whyte ellen áprilisban a Wembley Stadionban aratott győzelme után azt mondta, hogy visszavonul a sportágtól, ám azóta folyamatos a bizonytalanság körülötte.

Borítókép és fotók: Meg Oliphant/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ