Fury attól tartott, hogy agykárosodást szenvedett Wilder ellen

Tyson Fury felfedte, hogy a Deontay Wilderrel vívott trilógia-harc miatt hagyta abba a bokszot. A WBC nehézsúlyú bajnoka kitart amellett, hogy végleg abbahagyta a sportot, annak ellenére, hogy a bokszvilágban és még a saját családjában is kételkednek a döntésében.

Fury bejelentette visszavonulását, miután áprilisban kiütötte Dillian Whyte-ot, most azonban elárulta, hogy a döntését már hamarabb, a Deontay Wilder elleni harc után meghozta.

„A 11. menetben kiütöttem, majd amikor bementünk az öltözőbe fájt a fejem, és olyan csomók voltak a fejemen, mint az öklöm. Nem tudtam, hogy van-e agykárosodásom, nem tudtam, mi van velem. Nagyon megijedtem, mert hatalmas duzzanatok voltak a fejemen. Agyrázkódásom az volt, mert nem emlékeztem pár dologra. Gondolom, amikor így leütnek, nem sok mindenre emlékszel. Ezt követően megígértem Parisnak, hogy a következő lesz az utolsó harcom, mert nem fogom túlélni, ha folytatom. Viszont szerettem volna még utoljára Angliában harcolni, egy utolsó nagy csatát vívni az Egyesült Királyságban” – mondta Fury a TalkSportnak.

„Sikeres karrierem volt, de hányszor akarom még kockáztatni, hogy megsérülök? Az emberek azt mondják, még egy, még kettő, még tíz meccs van bennem. De ha négy bunyó után tolószékbe kerülnék, mert agysérülést szenvedtem? Engem ütnek meg azok a nehézsúlyú harcosok.”

Borítókép és fotók: Ethan Miller/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ