Golovkin nem érti, hogy Canelo számára miért ennyire személyes a meccsük

Gennagyij Golovkin nem érti, hogy Canelo Alvarez miért tartja olyan fontosnak az esetleges trilógia harcukat. Az elmúlt hetekben a mexikói bajnok bevallotta, hogy a Triple-G elleni esetleges harmadik küzdelem személyes számára.

Golovkin nem érti, hogy Canelo miért mondja ezt, sőt ezt a kijelentést kicsinyesnek nevezte. A Boxing Scene-nek adott közelmúltbeli interjújában a kazah harcos úgy akarta kigúnyolni Canelót, hogy hülyét játszott, mintha fogalma sem lenne, miért tette ezt a mexikói bajnok.

„Nem értem, miért személyes ez az egész neki. Azt mondta, hogy állítólag rosszat mondtam róla. Emlékszem, hogy a második harcunk után kezet fogtunk, és azt mondtuk egymásnak: Jó harc volt, úgy alakult az eredmény, ahogy. Majd most három-négy évvel később elkezdi azt hajtani, hogy ez mennyire személyes neki. Kicsinyes. Szerintem túl korai erről beszélni. Örülök, ha visszatérhetek erre a kérdésre később. Ha eljön az ideje, megbeszélhetjük a Triple-G-Canelo III-at. De most még túl korai. Annyi mindennek meg kell történnie előtte.”

Miért személyes ez a harc Canelo számára?

Azok, akik ismerik Canelót, tisztában vannak azzal, hogy a Gennagyij Golovkin elleni harcot a mexikói média széles körben csődként értékelte. Bár a második mérkőzést Canelo pontozással megnyerte, a döntést még a bajnok honfitársai is vitatták. A harmadik küzdelem éppen ezért lenne személyes számára, mert bizonyítani akar. Akkoriban ‘Canelo’ meg sem közelítette a jelenlegi szintjét. Be akarja bizonytani, hogy GOlovkin nem olyan kemény harcos, mint amilyennek 2018-ban tűnt.

Forrás: marca.com
Borítókép és képek: marca.com

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ