Joshua nem akar elkapkodni semmit

Anthony Joshua december helyett inkább 2023 elején fog visszatérni a ringbe. A korábbi WBA, WBO, IBO és IBF nehézsúlyú világbajnok december 17-én londonban szeretett volna visszatérni, a lehetséges ellenfelek pedig: Otto Wallin és Chris Arreola voltak.

Miután azonban a WBC-bajnok Tyson Furyval folytatott mérkőzésről szóló tárgyalások meghiúsultak, Joshua elhalasztotta a visszatérését. Joshua utoljára augusztusban bokszolt, amikor Dzsiddában elvesztette a visszavágót Oleksandr Usyk ellen. AJ mindenképpen vissza akart térni minél hamarabb, majd elfogadta Fury kihívását, azonban a tárgyalások megszakadtak. Fury így december 3-án Derek Chisora ellen fog harcolni, ami hamarosan hivatalos is lehet. Ezt követően Joshua inkább úgy döntött, hogy kivár.

Valószínűleg inkább februárban vagy március elején fog bokszolni, esetleg a Dillian Whyte elleni jövő nyári visszavágó előtt. Whyte-nak még az év vége előtt vissza kell térnie a ringbe – miután áprilisban kikapott Furytól.

Joshua eddig Loughborough-ban edzett Angel Fernandez irányításával, bár a jövőbeli tervei nem világosak, miszerint együtt fog-e dolgozni a továbbiakban Robert Garciával, aki a Usyk visszavágó miatt csatlakozott a csapatához.

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ