„Jövőre jöhet McGregor” – Kell ez?

A veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok, Floyd Mayweather Jr. bejelentette, hogy másodszor is ringbe száll a ketrecharcos ír Conor McGregor ellen.

A bemutatómeccseket – nagy pénzért – időnként még vállaló amerikai ökölvívó a Daily Mailnek nyilatkozott a lehetséges második csatáról, amelyet 2023-ban vívhatnak a felek.

Mayweather, aki most vasárnap lép szorítóba a japán Mikura Aszakura ellen, így fogalmazott a lapnak: “Élvezni akarom ezt a hétvégét, aztán novemberben még egy bemutató-mérkőzésem lesz Dubajban, majd jövőre jöhet McGregor.”

Mayweather és McGregor első összecsapására 2017 augusztusában került sor Las Vegasban a boksz szabályai szerint, az amerikai a 10. menetben technikai kiütéssel nyert. Fellépéséért hivatalos információk szerint 275 millió dollárt kapott. Az UFC szervezetnél vitézkedő 34 éves McGregor a kevert harcművészetben (MMA) 22 győzelmet és hat vereséget számlál. 2015-ben nyerte meg első világbajnoki címét, majd ő lett az első olyan harcos az UFC történetében, aki egyszerre két vb-címet is birtokolt különböző kategóriákban (pehelysúly, könnyűsúly).

A 45 esztendős Mayweather, aki amatőrként 1996-ban olimpiai bronzérmet nyert, profi öklözőként 50 – közte 27 KO-val aratott – győzelem után vonult vissza 2017-ben. Öt különböző súlycsoportban volt világbajnok, majd miután hivatalosan szögre akasztotta a bokszkesztyűt, eddig három bemutató-mérkőzést vállalt, s mindhármat megnyerte. Boksztudásán kívül a pénzszerzésben is világbajnoknak számít, amiről beceneve, a Moneymaker (Pénzcsináló) is árulkodik. A Forbes amerikai gazdasági magazinnál több alkalommal is vezette a legjobban fizetett profi sportolók világranglistáját.

Forrás: MTI
Borítókép: Ethan Miller/Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ