Klasz Árpi: A legnagyobb félelmem az volt, hogy nem tudom folytatni a pályafutásom

Klasz Árpád legutóbb október 16-án lépett ringbe az ukrán-fehérorosz Sergey Khomitskyval, ahol a tét az Universal Boxing Organization (UBO) interim és a Global Boxing Federation (GBF) vb-öve volt. A mérkőzést Árpi egyhangú pontozással megnyerte, azonban súlyos sérülést szenvedett.

Mint utólag kiderült, Klasz keze már a 2. menetben eltört, így bokszolta végig a mérkőzést.

„Nagyon büszke voltam magamra, hogy így végig tudtam csinálni a meccset. Éreztem a ringben, hogy itt komoly baj van, mivel nagyon nagy fájdalmaim voltak, de nem gondoltam volna, hogy ekkora. Visszagondolva is sokkoló, hogy törött kézzel bunyóztam majd nyolc menetet. A mérkőzés után azonnal mentünk a kórházba, aznap már bent is tartottak, másnap reggel meg is műtöttek” – mesélte Árpi.

Szerencsére a műtét jól sikerült. Ezt követően jöhetett a felépülési időszak, ami még rejtett magában nehézségeket.

„Januárban edzésbe álltam, fokozatosan növeljük a terhelést. Pillanatok alatt javult fel a kezem. Az első ütések után azt gondoltam, újra műteni kell, ez így nem lesz jó. Ekkor nagyon megijedtem, de erőltetni kellett, természetesen az orvos utasításait betartva. Edzésről edzésre elkezdett javulni. A legnagyobb félelmem az volt, hogy nem tudom folytatni a pályafutásom, de boldog vagyok, hogy nem így lett. A kezem jelenleg olyan kilencvenszázalékos állapotban van, szerencsére nagyon jól gyógyul. Még egy-két csapott ütésnél érzek fájdalmat, de csak ha teljes erőt beleviszek.”

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, álló és belső tér

Ugyan még nem tart ott Árpi, hogy ringbe lépjen, a háttérben folyamatosan azon dolgoznak, hogy kiaknázzák a lehetőségeiket. Ha nincs a sérülés már valószínűleg címmérkőzésre készülne, de még így is lehet jó vége lesz a sztorinak.

“Lett volna most egy nagy lehetőségem hála menedzsereimnek, Belinszky Krisztinának és Kiss “Toto” Zoltán Jánosnak, az IBF Interim övéért bokszolhattam volna Ramadan Hiseni ellen, de sajnos a kezem miatt még nem tudtam vállalni. Március 5-én azonban meg lesz tartva Svájcban a gála, csak nélkülem. De ha Ramadan nyer, akkor az előzetes tárgyalások alapján ellenem védheti meg a címét, körülbelül májusban. Ez a meccs mindenképpen Svájcban lenne. A kemény munkát február közepétől kezdjük el, hogy a márciusi meccs után bármikor készen álljak. Nagyon odafigyelünk a jobb kezemre, a bal kezem pedig rengeteget fejlődött ez idő alatt.”

A jövőre nézve nemcsak a 25 éves Ramadan félhet, hiszen Klasz további ellenfeleket is le akar vadászni külföldön.

„Szeretném magam megmérettetni külföldön nagy nevek ellen. Új kihívásokra vágyom. Ebben az évben a terveim szerint két meccset fogok bokszolni. Remélem az egyik egy IBF címmérkőzés lesz Ramadan ellen. Ha ez nem jönne össze, akkor is külföldben gondolkozom, valamilyen nagy név ellen szeretnék menni övért.”

Lehet, hogy egy kép erről: egy vagy több ember, álló emberek és belső tér
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
InterjúkÖkölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ