Leon Edwards tervezi a jövőjét

Leon Edwards jövő év márciusára tervezi a visszavágóját Kamaru Usman ellen, miután a UFC 278-on letaszította trónjáról a korábbi bajnokot.

Augusztusban Leon Edwards az MMA történetének egyik legnagyobb visszatérését hajtotta végre, amikor egy fejrúgással kiütötte a korábbi váltósúlyú bajnokot és a fontok királyát, kevesebb mint egy perccel a mérkőzés vége előtt.

Az új váltósúlyú király körül igen nagy a felhajtás az ellenfelek tekintetében, de úgy tűnik előbb jönni fog egy harmadik mérkőzés, de csak jövőre.

„Csodálatos lenne, ha Birminghamben lenne a mérkőzés. Nem hiszem, hogy a Villa-ban van fedett rész, szóval valószínűleg emiatt nehéz lenne összehozni ezt jövő év elején, február/március/április környékén.”

Leon Edwards vs Kamaru Usman előzetes tervek szerint 2023 márciusában fog tehát érkezni. Miután Leon Edwards lett az új váltósúlyú bajnok, szóba került egy esetleges Jorge Masvidal elleni visszavágó, de úgy tűnik azonban, hogy ezeket a beszélgetéseket félreteszik, így Kamaru Usman kaphat azonnali visszavágót.

Usman sokak szerint minden idők 2. legjobb váltósúlyú bunyósa Georges St-Pierre mögött. Így jogosan kaphat esélyt, hogy visszaszerezze a címet.

Borítókép és fotók: Getty Images

Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ