„Magic” Norbi visszatért az edzőterembe: Egy újabb lépéssel közelebb a cél

Mint sokan tudjátok, Ifjabb Növényi Norbi tavaly súlyos sérülést szenvedett. A Bellator kiváló magyar harcosa eddigi öt mérkőzését megnyerte, és már nagyon készült a következő nagy csatájára, ami november 5-én lett volna Dublinban, Charlie Ward ellen, de közbeszólt a sérülés.

Egy edzésen ugyanis elszakadt a térdében az egyik keresztszalag, így vélhetően 9-12 hónapot kell kihagynia. Nagyon nehéz időszak ez Norbi számára, de a lehető legjobb módon próbálja kezelni. Ez idő alatt is arra törekszik, hogy a rajongóit kiszolgálja, éppen ezért a YouTube csatornáján minden héten rendszeresen lehet követni egy sorozatot róla, ami a felépüléséről szól. Az új kezdetről, a gyógyulás útjáról.

Vasárnap már a negyedik rész is kijött. Sántikálva ballagott be az edzőterembe Norbi, miközben azt mesélte, hogy az elmúlt években a decemberek nem épp a legszerencsésebben alakultak számára. Mindenki nagyon jól fogadta őt a teremben, „Magic Norbi” visszatért!

„Négy kilót fogytam, ugyanakkor elhíztam, ami fura. Nem kövér vagyok, csak olyan puha. Gyengének és erőtlennek érzem magam. A halandók így érezhetnek.”

Ezt követően a műtétről beszélgetett a társaival, majd megjelent egy jó barát, Michael „Venom” Page is, akinek hamarosan címmérkőzése lesz.

Majd elkezdődött a munka, egy újabb lépéssel közelebb a visszatéréshez! Hajrá Norbi!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)
Kategóriák
Bellator

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ