Magsayo megtöri Russell hosszú pehelysúlyú uralmát

Mark Magsayo pontozással legyőzte Gary Russell Jr.-t, és megszerezte a WBC pehelysúlyú bajnoki címét a New Jersey állambeli Atlantic Cityben. Russell közel hét év után veszítette el a WBC övét.

„Ez egy valóra vált álom. Gyerekkorom óta ezt szerettem volna elérni” – mondta Magsayo

A 33 éves Russell hat év és 10 hónappal a leghosszabb ideig regnáló bajnokként lépett ringbe szombaton – 2015. március 28-a óta birtokolja a címet, amikor is TKO-val nyert Jhonny Gonzalez ellen. De Russell uralkodása nem volt hihetetlenül aktív. Ötször védte meg a címét, Russell 2014 óta nem harcolt egynél többször egy naptári évben.

Image

Russell azonban megsérült a mérkőzés közben. A küzdelem után azt mondta, azt hitte, elszakadt az ín a jobb vállában, ami már két héttel ezelőtt is megsérült. Lehetséges, hogy műtétre lesz szüksége a felépülés érdekében. 64 ütése volt, ami sokkal kevesebb, mint amit általában ütni szokott és gyakran úgy tűnt, nem használja a jobb karját.

Nem akartam feladni a harcot, így egy kézzel küzdöttem inkább.” – Russell azt mondta, visszavágót fog kérni. A washingtoni születésű férfi elmagyarázta, hogy azért küzdött, mert „az igazi bajnokok ezt csinálják”, és úgy érezte, még így is megnehezíti ellenfele dolgát. A 26 éves Fülöp-szigeteki Magsayo elmondta, hogy észrevette, hogy Russell megsérült, és próbálta ezt ki is használni.

Ezzel a győzelemmel Magsayo lett a Fülöp-szigetek legújabb bajnoka – Manny Pacquiao pedig azonnal gratulált neki a Twitteren, üdvözölve a klubban, és amiért „megtiszteltetést hozott hazánknak azzal, hogy a legújabb filippínó bokszvilágbajnok lett”.

Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ