McGregor: a UFC-s történetemnek, még koránt sincs vége

Összességében Conor McGregor már megjárta a csúcsot a UFC-ben, de ez nem azt jelenti, hogy leáll.

McGregor részt vett a Monacói Nagydíj Monte Carlo-i versenyén, ahol beszélt az egészségi állapotáról, miután 2021. júliusában Dustin Poirier ellen eltörte a lába.

„A testem jól van. Apránként fokozzuk az edzést. Most már tudnom kellene rúgnom. A következő napokban lesz egy CT-vizsgálatom. Akkor feljogosítanak, majd a rúgásokra. Ha már tudok rúgni és birkózni, akkor rövid időn belül visszatérek. A bokszedzés és az erőnléti dolgok jól mennek, izgatottan várom, hogy visszatérjek” – mondta McGregor a Sky Sportsnak.

A UFC-n és az ökölvíváson belül is végtelenek McGregor számára a lehetőségek, de a közeljövőben világossá tette, hogy mi élvez elsőbbséget nála.

„A boksz az első szerelemem a küzdősportokat tekintve. De nyilvánvaló, hogy a UFC keretein belül fogok visszatérni. Ennek a történetnek még nincs vége. Valójában ez csak most fog elkezdődni. A jövőben viszont szeretnék majd újra bokszolni is.”

Borítókép és fotók: Arnold Jerocki/FilmMagic

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ