“Sokkal keményebb volt az Exatlon, mint amire készültem”

Mórádi Zsolt az Exatlon Hungary után meglepődött, mennyire megszerették az emberek. A tízszeres kick-box világbajnok a Sport365-nek beszélt az az Exatlonról. 

– Volt-e benned gondolkodás, kétely, hogy bevállalj egy olyan feladatot, ami egyszerre sport, ugyanakkor hatalmas média hajcihő, ami miatt érhetnek kritikák?

– Őszintén szólva, nem volt. Követtem az Exatlon első évadát is, hiszen voltak benne ismerőseim, edzőtársaim. Úgy gondoltam, hogy ez egy jó műsor, és pozitív példát tud mutatni a fiataloknak. Nem tudom van-e még egy ilyen sportműsor, ami ennyi mindenkit le tud ültetni a tévé elé. Önmagában persze nem jó, hogy a fiatalok a tévé előtt ülnek, de azáltal, hogy szerepelnek benne olyan emberek, akik pozitív példával tudnak szolgálni a fiatalságnak, azt gondolom, hogy az egy jó dolog. Végre egy olyan műsort láttam az Exatlonban, ami pozitív példát mutat, és ez azért ritka. Nyugdíjazott élsportolónak lenni nem a legvidámabb dolog, és voltak nehéz időszakok, amikor így ér véget egy 22 éves pályafutás. Hiányzott a versenyzés, a kihívások, hogy össze tudjam mérni az erőmet másokkal, még akkor is, ha ez olyan sportolás volt, amiben korábban még nem volt tapasztalatom. Úgy voltam vele, hogy ez azért jó, mert népszerűsíthetem a sportágam, pozitív példát mutathatok a fiataloknak, és egyszerűen én is meg tudom mutatni magam, hogy ki vagyok. 

– Hogyan élted meg az ott töltött időt, milyennek érezted a saját teljesítményed?

– Két hónapot töltöttem kint a Dominikai Köztársaságban. Ez viszonylag hosszú időnek számít, ha az első évadot nézzük, ha a másodikat, akkor nem tudom, mert pontosan nem lehet tudni, mikor lesz vége, de az biztos, hogy hosszabb lesz, mint a tavalyi, hiszen azt már átléptük. 8-9 versenyhetet töltöttem kint, és ez alatt 7 versenyhéten keresztül nekem volt a legjobb statisztikám. Az utolsó két hétben volt azonos a statom, nem mással, mint a csapattársammal, Busa Gabival, akivel egy klubban is edzünk. De olyan lehetetlen helyzetbe került a bajnokcsapat akkor, hogy én már párbajozhattam, és Gabinak kellett ellenfelet választani Tóth Dávidhoz.

– A legeredményesebb játékos, aki magát és a csapatot is sikerre vezette, és a legjobb stratéga is volt egyben. Hogyan eshetett ki a versenyből? Ennyire kockázatos elemei is vannak ennek a versenynek?

– Ennek a versenynek csak kockázatos elemei vannak gyakorlatilag (nevet). Ha egy sportágat veszünk, ott meghatározott mozgás, versengés történik, na, itt az Exatlonban úgy, ahogy van, ez felborul. Minden nap más pályán teljesítünk, sokszor még az időjárási körülmények is mások voltak, de az mellékes. A pályák teljesítésén kívül következett egy ügyességi játék, ami aztán tényleg minden egyes nap más volt, mint előzőleg. Az, ami a sportágban természetes, hogy adott feladatok vannak, amiket lehet gyakorolni, hogy tökéletesítd, arra itt nem volt lehetőség. Tehát gyakorolni sem tudtunk, és azzal sem voltunk tisztában, hogy milyen kihívásokkal nézünk szembe legközelebb. Ez sokszor inkább szerencsejátéknak volt mondható, mint egzakt sportnak. A sportteljesítmény része a pályán csúcsosodott ki, ott viszont nem lehetett olyan nagy előnyöket, hátrányokat összeszedni, bár nem is az döntötte el az adott mérkőzések kimenetelét. Itt bármi megtörténhetett, és onnantól kezdve, hogy nem az enyém volt a legjobb statisztika, már én is mehettem párbajozni. Ott pedig egy adott napon bármi megtörténhet, bal lábbal kel fel az ember, vagy nem megy neki az ügyességi játék, akkor vége. Mindenki kieshet, és mindenki veszélyben van.

– A nézőknek hiányzol, és neked az Exatlon?

– Nagyon. Sok része van, ami nem hiányzik, de a versenyzés az igen. Imádtam, hogy a sarkamtól a halántékomig csordult az adrenalin bennem minden nap, a versenyzés az nagyon szuper volt, és jó ellenfelek is voltak hozzá. Nagyon jó csapattársaim voltak, és talán ők hiányoznak a legjobban. Olyan pozitív gondolkodás, nagyon hasonló szellemiségű értékes embereket ismertem meg a bajnok csapattársaim személyében, akikkel nagyon szívesen töltöttem együtt a napom minden percét, úgy hogy korábban nem is tudtunk egymásról.

– Egy gyermekkori súlyos sérülés miatt is döntöttél a visszavonulás mellett, voltak ebből fakadóan fájdalmaid a versenyzés közben az műsorban?

– A balesetemből adódó nyakcsigolya sérülésemmel kapcsolatban nem volt kiújuló sérülés, vagy fájdalom. Volt egyéb más. Azért egy ilyen Exatlon pályán végig tud menni bárki, nem lehetetlen vállalkozás, de gyorsan, időre, úgy hogy közben versenyzel is mással, az azért nagyon-nagy kihívás. Sokkal inkább igénybe vette fizikailag is a testemet, mint amire számítottam, arról nem is beszélve, hogy mentálisan micsoda kihívás ez. Sokkal keményebb volt, mint amire készültem, pedig én tényleg átéltem már jónéhány nagy versenyt, de ilyen hosszú ideig, ilyen intenzíven nem kaptam ebből a fizikai és mentális kihívásból. Nem tudtam erre felkészülni, hiába akartam. Nálam is volt egy ilyen fáradási szakasz a második hónap vége felé, ami azt gondolom, hogy természetes folyamat, hiszen egy élsportolónak is vannak hullámvölgyei. Számítottam is rá, hogy lesz majd holtpont, de ez most a legrosszabbkor jött. Egy pillanatig nem bánom, hogy így alakultak az események. Úgy gondolom, hogy a legjobb döntést hoztuk meg a csapatnak.

– Tízszeres világbajnokként hogyan értékeled? Az Exatlon valós sportteljesítmény?

– Az Exatlon egy sportjáték, nem szabad elfelejteni, hogy egy tévéműsor, ugyanakkor egy óriási kihívás. Ha egy élsportoló, vagy egy hobbista azon gondolkozik, hogy jelentkezni szeretne a műsorba, és hasonló cipőben van, mint én, hogy hiányzik neki a versengés, akkor neki bátran ajánlom. Ha egy adott személy elképzel egy nehézségi fokot erről a műsorról, akkor én azt mondom, hogy azt szorozza meg legalább kettővel és akkor kapja meg azt, amit ott kint. Arról meg még nem is beszéltem, hogy ha valaki hazaérkezik, és rázúdul az a tömeg, ami jó esetben – ahogy nálam is volt 99,9%-ban pozitív visszajelzésekből álló -, de azért ennek vannak árnyoldalai is. Igyekszem mindenből tanulni, így az első nagyszabású tévéműsorban szereplésemből is próbálok. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy kint lehettem. Bárcsak még mindig ott lehetnék, én is úgy terveztem, hogy még hetekig maradok. Az, hogy az én személyem és az értékrendem ilyen népszerűségnek örvend, az egy kisebb csoda számomra.

– Bánod-e azt, hogy inkább úgy jegyeznek meg téged, mint egy Exatlon versenyző, mint sem egy tízszeres világbajnok?

– Tinédzserként nagyon bántó volt, és rossz érzés, hogy hiába érem el az eredményeket és dolgozom ki a lelkemet, vérrel-verejtékkel szerzem meg az érmeket, nem ismernek el úgy, mint egy úszót, focistát. Ezzel nem bántani akarom őket, sőt, én vagyok az egyik nagy rajongójuk. Beláttam, ha az kell a sportágam népszerűsítéséért, és az én értékrendszerem megismertetéséhez, hogy Exatlon Zsoltinak hívnak, és így kiabálnak utánam az utcán, akkor legyen így. Azon dolgozom, hogy minél népszerűbb legyen a szeretett sportágam, mind itthon, mind a világban, és előbb-utóbb bekerüljön az olimpiai sportágak közé a kick-box sport. Nem hiszem, hogy bármi szégyellnivalóm lenne, hogy egy ilyen műsorban szerepeltem, hiszen azt tudtam képviselni, aki én vagyok, és amivé a sport tett.

Hétfőn olvashatjátok az interjú 3. részét, amiben Mórádi Zsolt beszélt többek között arról is, hogy mivel foglalkozik, illetve mivel tölti idejét visszavonulása óta

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
EgyébInterjúk

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ