Tyson Fury a visszavonulásról beszél, szerinte a boksz függőséget okoz

Amikor Tyson Fury éppen nem gúnyolódik, nem ígérget vagy éppenséggel nem tweetel róla az év során, akkor történetesen meglepően okos és éleslátó a visszavonulás témájában.

Fury évek óta úgy emlegeti a visszavonulást, mint egy módot a figyelem felkeltésére, de csak akkor van súlya és visszhangja a szavainak, amikor leül és beszél róla, mint most 36 évesen. Elvégre az első profi vereségén van túl – egy májusi, Oleksandr Usyk elleni pontozásos vereség -, és ezért tudja, hogy már csak egy-két lépés választja el attól, hogy talán akarata ellenére visszavonulásra kényszerüljön.

A visszavonulás kilátásba helyezése tehát többé már nem egy promóciós eszköz vagy játék, amellyel játszadozhat, és amellyel elterelheti a figyelmet más kérdésekről. Ehelyett, ahogy közeledik a harmincas évei közepéhez, Tyson Fury számára a visszavonulás már olyasvalami, amit lát és érez.

„Olyan régóta szerelmes vagyok a bokszba – kisfiú koromtól kezdve -, és most 34 éves vagyok. Valószínűleg a következő néhány évben a karrierem végére érek. Ez egy szeretet-gyűlölet kapcsolat, ami néha mérgező volt. Amikor jó, akkor nagyon jó, amikor pedig rossz, akkor nagyon mérgező. Szóval benne vagyok ebben a kapcsolatban, és nem hagyom csak úgy ott a dolgokat. Megpróbálom mindezt működésre bírni, és jelenleg is így állunk. Amióta az eszemet tudom, gyerekkorom óta tart ez a romantikus kapcsolat, és most már felnőtt vagyok, saját családdal. Olyan, mintha azt kérdezném: „Hagyjam el, vagy ne hagyjam el?” Sokszor le akartam lépni, de mindig visszahúz” – mondta Fury a Queensberry Boxingnak.

Fury vigasztalódhat azzal a ténnyel, hogy nincs egyedül ebben a küzdelemben. Valójában sok bokszoló próbált már elmenekülni a sportág karmai közül, hogy aztán visszacsábítsák őket, vagy azért, mert fénykorukban nem kerestek elég pénzt, vagy elpazarolták az összes pénzt, amit kerestek, vagy mert nem bírják elviselni a csendet, ami akkor köszönti őket, amikor a telefon már nem csörög. A legtöbbjüket egyszerűen az unalom hozza vissza. Az az érzés, hogy nincs rutinjuk, céljuk, identitástudatuk a boksz nélkül. Az az érzés, hogy most ugyanolyan jelentéktelenek, mint bármelyik másik ember az utcán, akik közül néhányan egykor pénzt fizettek azért, hogy láthassák az előadásukat.

„Olyan, mint egy drogfüggőség. Ez az, és én függő vagyok. A boksz egy függőség; nem a legjobb barátom. Visszaél velem. Amikor bejövök ebbe az edzőterembe, visszaél a testemmel, az elmémmel, a lelkemmel. De utána úgy érzem, hogy extázisba kerülök. Hihetetlenül felpörgök. A valaha volt legnagyobb csúcsokat nyújtja, de a legmélyebb mélypontokat is. A boksz jobban függőséget okoz, mint bármelyik drog. Soha. Nem tudod elengedni.”

Egy nap persze kénytelen lesz. El kell majd engednie a bokszot.