Volkanovski: minden pontosan úgy alakult, ahogy akartam
Alexander Volkanovski jól érzi magát és bízik benne, hogy stílusa számára jól fog jönni Islam Makhachev ellen a várhatóan februárban megrendezésre kerülő bajnok vs. bajnok mérkőzésükön.
Miután Makhachev a szombati UFC 280-on Charles Oliveira legyőzésével megszerezte a megüresedett könnyűsúlyú bajnoki címet, a pehelysúlyú címvédő Volkanovski belépett az oktagonba, hogy előkészítse a kettejük közötti összecsapást, valószínűleg a február 11-én, az ausztráliai Perth-ben megrendezésre kerülő UFC 284-en.
Volkanovski lényegében kitakarította saját súlycsoportját, és szeretne harcba szállni egy második övért, éppen ezért felajánlotta szolgálatait, miszerint beugró lesz a UFC 280-on. A szervezet ezzel bebiztosította magát, de Volkanovski is, hogy ő lesz Makhachev első kihívója.
„Ezért csinálok ilyen dolgokat, ezért látnak itt engem, és ezért teszek kockára sok mindent, vállalok olyan nagy dolgokat, amiket sokan nem tennének meg, csak azért, hogy olyan helyzetbe kerüljek, ahol, ismétlem, senki sem veheti el tőlem a lehetőséget. Ilyen voltam, ilyen leszek mindig is, és most learathatom az előnyöket. Meg akarom szerezni azt a bajnoki övet” – mondta Volkanovski az MMA Junkie-nak és más riportereknek a UFC 280-as meccs után.
„Minden pontosan úgy alakul, ahogy én akartam. Hét közben úgy voltam vele, hogy készen állok, ha kellek. De a tökéletes az, ahogy alakult. Ausztráliában küzdök meg a győztessel. Hatalmas lesz, nem csak az ausztrál szurkolóknak – megérdemelnek egy nagy meccset.”
Bár Volkanovski már korábban is harcolt a könnyűsúlyban, még soha nem került szembe senkivel, aki olyan rangú vagy akár csak megközelítőleg is Makhachev szintjén állt volna. Makhachev szerint az „alacsony” Volkanovski-nak komoly gondot fog okozni a divízió legmagasabb szintjéhez való alkalmazkodás, és úgy látja, hogy az ereje kevés lesz oda.
Volkanovski azonban másképp gondolja, és azt mondta, hogy a testalkata valójában az előnyére válna Makhachev grappling-súlyos stílusa ellen.
„Engem nagyon nehéz nem csak legyőzni, de lent is tartani. Különösen a rövid lábaimnak köszönhetően gyorsan felszoktam pattanni. Bár már a földre vinni is nehéz engem. Ha mégis, azonnal felkelek. Mindenki azt gondolja, hogy alacsony srác vagyok, de amikor pofon vágom őket, nagyon gyorsan megváltozik az arcuk. Ez nem sértés, de bajnok vagyok. Jól csinálom, és folytatni fogom ezt a győzelmi sorozatot, megmutatom neki, hogy mire képesek az alacsony emberek, ha tudják, mit csinálnak.”
„Ez mindenképpen egy kihívás. Száz százalékig garantálom, hogy képes vagyok rá. Alig várom, hogy megtehessem. Szeretnék az esélytelenebbnek tűnni, mert akkor még nagyobb meglepetést tudok majd okozni. Alig várom, hogy – ahogy a küzdelem halad – minden egyes másodpercben bebizonyítsam, hogy az emberek tévednek.”
Borítókép: Getty Images