Warren: Joshua extra 5 millió dollárt kért – Ezen ment el a Fury-Usyk meccs

Frank Warren, a WBC nehézsúlyú bajnokának, Tyson Furynak a társpromoterje visszautasította a rivális promóter, Eddie Hearn legutóbbi állításait.

Egy korábbi interjúban Hearn azt állította, hogy Fury nem szeretne Oleksandr Usyk ellen harcolni, aki a WBO, IBF, IBO és WBA címeket birtokolja. Hetek óta folynak a tárgyalások a háttérben, azonban megállapodás még nem született semmiről. Az üzlet arról szólna, hogy Joshua pénzért kihátrál a Usyk ellen harcából. Ez az összeg a hírek szerint 15 millió dollár volt. A másik oldalon Dillian Whyte is hasonló szerepet töltött volna be, de ő 5 millió dollárért állhatott volna félre a Fury elleni harcból.

„Ez már mind lényegtelen, nem is érdekel különösebben, mit mondott Eddie Hearn. Sok mindent állítotott, miközben ő az egyik probléma ebben az egészben. Egy évvel ezelőtt, amikor megpróbáltuk összehozni a Joshua-Tyson közötti harcot, minden héten azt mondta: Elkészült a szerződés, majd ezt a nyilvánosság előtt is kimondta, annak ellenére, hogy mindannyian aláírtunk egy olyan megállapodást, hogy míg nem végleges, nem nyilatkozunk a fejleményekről. Joshua most még 5 millió dollárt kért, amire azt mondta mindenki, hogy ebből elég. Nem érdekel, túl mohók. Tyson a bajnok, nem Anthony. Fury és Usyk is egymás ellen akart harcolni, de két ember ezt megakadályozta, egyik a WBC-t perelte, a másik pedig egyre több pénzt kért” – mondta Warren a Talk Sportnak.

Próbáld ki a sportfogadást nálunk! (x)
Kategóriák
Ökölvívás

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ