Aldo kizárja a visszatérését, azonban valami újat kipróbálna

Jose Aldo megnyitotta az ajtót egy esetleges bokszban való bemutatkozás előtt, de azt teljesen kizárta, hogy visszatérjen az oktagonba.

Aldo minden idők egyik legnagyobb MMA-harcosaként és a sportág úttörőjeként vonul be a köztudatba. Uralkodása a pehelysúly fölött éveken át tartott, és a karrierje új szakaszában, kisváltósúlyban is öröm volt nézni a mérkőzéseit. Aldónak még egy mérkőzés van hátra a UFC-szerződéséből, de nem fogja vállalni.

„Próbálom mérlegelni, hogy melyik a legjobb út most számomra. Nem fogok már MMA-ban harcolni, ez biztos. Köszönöm mindenkinek, aki más promóciókból hívott, de nem hagytam ott a UFC-t, továbbra is szerződésben állok velük. Majd meglátom, hogy mit hoz a jövő” – mondta Aldo.

Legutóbbi, Merab Dvalishvili elleni mérkőzése nem úgy alakult, ahogyan ő szerette volna, hiszen a takedownok ellen tökéletesen védekezett, de nem tudott elég támadást bemutatni ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet. Egy Dvalishvili elleni győzelem nagy valószínűséggel ismét címmeccset jelentett volna számára kisváltósúlyban, de sajnos a legendás bunyós alulmaradt. Aldo nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az egyetlen dolog, ami ennyi év után is bántja őt, hogy soha nem kapta meg a visszavágó lehetőséget Conor McGregor ellen.

Jose Aldo nem fog visszatérni az oktagonba, de gondolkodott azon, hogy kipróbálja magát a bokszringben.

„A boksz egy lehetőség. Ez mindig is egy álmom volt az életem során, és ezt nem is titkoltam soha senki előtt. Mindig is ez volt az egyik álmom. Meglátjuk, sokan mondják, hogy még fiatal vagyok, van bennem még pár jó év. Először is, egyelőre szeretném kiélvezni a fiam születésének minden pillanatát a családommal, aztán majd elgondolkodik a karrieremen.”

Aldo néhány évvel ezelőtt kacérkodott a gondolattal, hogy átáll a bokszra, de sosem tette meg. Ő lenne az egyike a sok MMA-harcosnak, akik az utóbbi időben kipróbálták magukat a bokszban.

Borítókép és fotók: Cooper Neill/Zuffa LLC

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ