Alex Pereira őszintén vallott függőségéről, még a sikerek előtti időszakból

A UFC középsúlyú bajnoka, Alex Pereira elárulta, hogy bénító alkoholfüggőségben szenvedett, amely mindössze tizenkét évesen alakult ki nála.

Minden nagy bajnoknak van egy múltja. Alex Pereira, a frissen megkoronázott középsúlyú bajnok esetében sincs ez másképp. Alex Pereira már fiatal korától kezdve rendkívüli nehézségeket kellett elszenvednie, szegénységben nőtt fel, és már korán dolgoznia kellett, hogy segítsen eltartani a családját. Szerencsére mostanra a kemény munkája és elhivatottsága révén az egykori kick-box világbajnok képes volt megfordítani a saját és családja életét.

Az elmúlt hónapokban Pereira kitért arra, milyen volt számára az élet, amikor ilyen nehéz környezetben nőtt fel, és hogyan vezetett ez az alkoholizmus útjára.

„Nem éltünk túl jó körülmények között. Az apám kőműves volt, az anyám pedig házvezetőnő. Így már korán elkezdtem dolgozni, egy gumiabroncsboltban. 12 éves voltam, és egy felnőtt férfi munkáját végeztem… Egyre jobb és jobb lettem, olyan dolgokat csináltam, amelyek egy 14-15 éves fiú számára nagyon nehezek voltak. Szóval, ebben az időben tanultam jó és rossz dolgokat. Megtanultam, hogyan kell inni.”

Pereira elárulta, hogy ami akkoriban ártalmatlannak tűnt, hamarosan valami sokkal sötétebbé vált. A középsúlyú bajnok egy idő után muszáj volt elfogadja, hogy komoly változásra van szüksége ahhoz, hogy jobbak legyenek az esélyei a versenyzésben és az életben.

„Nem tudtam kontrollálni a függőségemet. Egyre többet és többet ittam. Azt mondtam magamnak, hogy bármikor abbahagyhatom az ivást, amikor csak akarom. De ez nem így működik. Tudtam, hogy a sport fogja megmenteni az életemet. Felfedeztem a harcművészeteket, főleg a kick-boxot. Eleinte nem sokat tudtam edzeni, és sokat ittam. Egy idő után elkezdtem sokat edzeni és még mindig sokat inni….. Aztán végül többet edzettem és sokkal kevesebbet ittam. De ez még mindig nem volt elég. Ekkor már országos bajnok voltam kick-boxban. A függőségem lehúzta a karrieremet. Próbáltam csak hétvégén inni, de nem ment. Túl nehéz volt számomra, körülbelül 27 éves lehettem. Minden nap ittam ember. Alig tudtam egy napot is kihagyni” – mondta Pereira a Nem Me Viu podcastben.

Borítókép: Getty Images

Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ