Buchinger Iván az egészségi állapotáról: katasztrófális

A veterán Iván Buchinger utolsó mérkőzése egyáltalán nem sikerült jól. Az első frankfurti német OKTAGON-torna főmérkőzésére sérülten lépett ketrecbe, és vereséget szenvedett. Ráadásul Buki a Keitával vívott csatában csak rásérült a sérülésére, így műtét következett, és persze hosszú kihagyás, ami a mai napig tart.

„Katasztrófális” – válaszolta őszintén Ivan Buchinger, amikor a Sport.sk megkérdezte, hogy milyen az egészségi állapota jelenleg.

„Legalábbis egyelőre. Elszakadt az elülső keresztszalag a térdemben, ezért júniusban megműtöttek. Most már nagyjából rendben van, de még időre van szüksége. Biciklivel, guggolással edzek rá. Ami a fittséget illeti, szinte semmit sem veszítettem belőle. Még az erőm is nőtt. Csakhogy az orvos szerint október végéig nem szabad feleslegesen megterhelni a térdemet, ezért nem edzek.”

Akkor miért mondta Iván katasztrófálisnak az állapotát, amikor úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben?!

„A vállam… Az orvos azt mondta, hogy nem kell megműteni. De még mindig nagyon fáj, és nem tudom, mit tegyek. Úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, ezért elkezdtem erőltetni, de úgy érzem, hogy ez nem lesz jó. Olyan, mintha valami elszakadt volna bennem. Talán elmegyek még egy vizsgálatra, és meglátjuk.”

Akárhogy is, sajnos egyértelmű, hogy az egyik legképzettebb harcost nem fogjuk egyhamar újra ketrecben látni.

Borítókép és fotók: Buchinger Iván / Facebook

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
Oktagon

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ