Chandler egy McGregor elleni meccsre készül: a dolgok  irányba haladnak

A UFC könnyűsúlyú harcosa, Michael Chandler azt állította, hogy „a dolgok jó irányba haladnak” a korábbi kétsúlyú világbajnok, Conor McGregor elleni esetleges nyári mérkőzéssel kapcsolatban.

Chandler legutóbb a UFC 281 főmérkőzésén szerepelt novemberben a Madison Square Gardenben, a korábbi ideiglenes könnyűsúlyú bajnok, Dustin Poirier ellen – ahol Chandler a harmadik menetben vereséget szenvedett. Ami McGregort illeti, a korábbi könnyű- és pehelysúlyú bajnok tavaly július óta még nem tért vissza, amikor az előbb említett Poirier elleni, első menetes orvosi megszakításos TKO vereség során eltört a bal síp- és szárkapocscsontja.

Az azóta eltelt időben a 34 éves ír ketrecharcos már inkább a váltósúlyba való visszatérésen gondolkodik, és kapcsolatba is hozták egy esetleges Michael Chandler elleni mérkőzéssel.  A UFC elnökének, Dana White-nak is tetszik az ötlet, és ha lehetőség van rá, le is foglalna egy ilyen párharcot.

„Az emberek azt gondolják, hogy ez lesz minden idők leggyorsabb, legőrültebb első menete. Ahogy Conor McGregor kezdi a meccseket, úgy kezdem én is – ez egy autóbaleset lesz az Oktagon közepén. Remélhetőleg a T-Mobile Arénában itt Vegasban júliusban. Hatalmas, félelmetes lesz, hiszek benne, hogy meg fog történni. A dolgok jó irányba haladnak” – mondta Micahel Chandler egy Conor McGregorral való küzdelemről az MMA Junkie-nak.

Borítókép: Getty Images

Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ