Dana White elmagyarázta, miért Chandlert választotta McGregor visszatérő ellenfelének

Dana White, a UFC elnöke úgy véli, Michael Chandler az az ellenfél, akit a rajongók a legjobban szeretnének látni Conor McGregorral szemben a visszatérő mérkőzésén.

A “Notorious” nem harcolt azóta, hogy 2021 júliusában a UFC 264-en eltört a síp- és szárkapocscsontja, de most már teljesen egészséges, és még ebben az évben megmérkőzik Chandlerrel. Először is, a két férfi egymással szemben fog edzeni a UFC régóta futó MMA-alapú valóságshow-jának, a ‘The Ultimate Fighter’-nek legújabb évadában. A műsor lehetőséget ad a feltörekvő harcosoknak, hogy két már befutott sztár irányításával, akik ellenfelükként edzőként tevékenykednek, megküzdjenek a UFC-ben való helyükért. McGregor korábban nyolc évvel ezelőtt Urijah Faber mellett edzősködött a műsorban, amely sokak szerint az egyik legjobb sorozat volt a műsor 30 évados történetében.

White először beszélt a médiának azóta, hogy bejelentette, hogy legnagyobb sztárja lekötött egy mérkőzést, és elárulta, hogy miért Chandlerre esett a választás.

„Azt hiszem, ez az a küzdelem, amit az emberek most látni akarnak. Szerintem ez egy izgalmas küzdelem. Az a tény, hogy ez a szezon az ESPN-en van. Ha a ‘The Ultimate Fighter’-re gondolsz, és arra, hogy milyen régóta létezik. A Spike-on indult, majd a FOX-on futott, most pedig az ESPN-en lesz látható. Izgalmas, szórakoztató és hatalmas lehetőség a versenyzők számára. Ez egy nagy dolog.”

A UFC elnöke arra számít, hogy a két gigász előbb-utóbb egymásnak fognak feszülni, és érdekes összecsapásokban lehet részünk, ami segíthet abban, hogy a közelgő meccsük még nagyobbat szóljon.

„Érdekes lesz látni a műsort Chandlerrel és Conorral. Szerintem van egy bizonyos szintű tisztelet kettejük között, de amikor bent vannak, minden nap látják egymást és keresztezik egymást az útjaik… történnek dolgok. Nem tudom, hogyan fog alakulni, és ez teszi szórakoztatóvá a szezont.”

White megerősítette, hogy McGregor és Chandler még ebben a hónapban elkezdik a TUF forgatását, a műsor pedig május 30-tól augusztus 15-ig fog futni – ami azt jelenti, hogy legkorábban augusztus végén kerülhet sor a mérkőzésükre. Az 53 éves ragaszkodott ahhoz, hogy semmi sincs kőbe vésve a küzdelem súlyát, időpontját vagy helyszínét illetően, és elárulta, hogy ezek a dolgok a következő hetekben dőlnek el.

„Még nincsenek részleteink a mérkőzéssel kapcsolatban. Nincs helyszín, időpont, igazából még semmi nincs. Az edzők valószínűleg a Super Bowl utáni hétfőn érkeznek ide, és akkor majd sok mindent kitalálunk.”

Borítókép: Getty Images

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20 000 Ft értékű bónusz! (x)
Kategóriák
UFC

Szólj hozzá!

*

*

KAPCSOLÓDÓ