Derrick Lewis: Túl nagy nyomás volt az UFC övéért folytatott küzdelem
Derrick Lewis remekül teljesít az elmúlt időszakban, jelenleg ő tartja a UFC rekordját a legtöbb kiütéses győzelemmel (13), emellett jelenleg 3. helyen áll a ranglistán és az elmúlt két évben 5-1-es a statisztikája.
Az utolsó vereség azonban még mindig zavarja: a harmadik menetben vereséget szenvedett Ciryl Gane-től a houstoni UFC 265-ön. Az egyik rossz érzés azért van benne, mert a szülővárosában történt, a másik ok pedig, hogy a UFC ideiglenes nehézsúlyú címe volt a tét.
„Nem akarom még egyszer átélni azt. Túl nagy volt rajtam a nyomás. Túl sok volt. Soha nem éreztem olyan rosszul magam, mint akkor. Talán a bíróság előtt, mielőtt börtönbe kerültem. Az is elég nyomasztó volt, hogy a meccs pont akkor volt, amikor 13 éve szabadultam. Szóval nagy nyomás volt rajtam, mert egy nagyszerű sztori lett volna.”
„Sok dolgot mondhatnék, amit másként kellett volna csinálnom abban a küzdelemben, de egyszerűen így történt. Tovább kell lépnem, és jobbnak kell lennem. Ha újra eljön az idő, és szembenézünk egymással ismét, az más lesz, úgy gondolom.”
Ha a szülővárosi nyomás gondot okoz Lewisnak, akkor azt neki kell saját magában tisztáznia. A UFC különleges megállapodást írt alá a texasi Houstonban található Honda Centerrel, hogy rendszeres nagy, fizetős (PPV) eseményeket rendezzenek. A következő Houston kártya 2022. február 12-én lesz, ahol Lewis ellenfele Tai Tuivasa lesz. Ez valamivel kisebb nyomás, mint például Gane ellen harcolni egy övért, azonban izgalmas lehet ez a párharc is.
